KDNP: az államalapítás sorfordító hatással volt Magyarország fennmaradására
A Magyar Honvédség díszegysége felvonja a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth téren tartott Szent István-napi ünnepségen 2021. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Történelmünkben az államalapítás az egyik legfontosabb esemény, amely sorsfordító hatással volt Magyarország fennmaradására – írta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője augusztus 20. alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében pénteken. Simicskó István emlékeztetett: „születésünk pillanata mindannyiunk életében fontos esemény, hiszen ez a kezdet határozza meg, hogyan is indulunk el életünk útján”, és ugyanez igaz az államokra is.

– Történelmünkben az államalapítás az egyik legfontosabb esemény, mely sorsfordító hatással volt Magyarország fennmaradására. Az addig vándorló életmódot folytató őseinknek fel kellett hagyniuk korábbi életmódjukkal, vallásukkal, és egy teljesen új szokásrendszert és hitvallást kellett felvenniük, a kereszténységet – emlékeztetett Simicskó.

A politikus kiemelte: az államalapítás idején Szent István „a keresztény hit szilárd alapjaira építve tudott egy erős Magyarországot létrehozni, melyet 2021-ben feladatunk tovább erősíteni és függetlenségét megőrizni”. – A nemzeti szuverenitás közös érdekünk. A magyar kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy továbbra is hagyományainkat megőrizve, önálló magyar államként működhessünk tovább – írta a KDNP frakcióvezetője.

Virágkocsiktól a légi parádékig: országszerte az államalapításra emlékeznek
Magyar Hang

Virágkocsiktól a légi parádékig: országszerte az államalapításra emlékeznek

A szervezők felhívták a figyelmet: a Szent István-napi rendezvényekhez és a tűzijátékhoz kapcsolódóan Budapesten több helyen lehet megváltozott forgalmi rendre lehet számítani.

Simicskó István arra hívta fel a magyarokat, hogy az elmúlt, „egyszerűnek semmiképp sem nevezhető” időszak után ünnepeljék együtt a magyar állam megalapítását, „ezzel is tisztelegve őseink előtt, és tekintsünk előre bizakodva az előttünk álló lehetőségek felé”!