Kincses Gyula maradt a MOK elnöke

Kincses Gyula maradt a MOK elnöke

Kincses Gyula (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) küldöttjei 170 igen, 58 nem szavazat, 13 tartózkodás mellett bizalmat szavaztak Kincses Gyula elnöknek a további munkához, így a kamara jelenlegi vezetése 2023. novemberéig folytathatja munkáját – írta honlapján a MOK szombaton.

A kamara azért tartott tisztújító küldöttgyűlést szombaton, mert Kincses 2019-es megválasztásakor jelezte, ciklusa félidejében bizalmi szavazást kér.

Az orvosi kamara pénteken kongresszust is tartott, ahol a MOK elnöke arról beszélt: erős önkormányzatisággal rendelkező szakmai szervezetként aktívan részt kívánnak venni a döntések alakításában. Alapvető céljuk az orvosi hivatás presztízsének visszaszerzése. Ebben fontos lépésnek nevezte a bérek rendezését, valamint a hálapénz kriminalizálását. A még megoldandó kihívások között nevesítette a korábban elveszett jogosítványok visszaszerzését és azt, hogy meg kell újítani a kamara etikai rendszerét is.

A kongresszuson az új egészségügyi államtitkár, Takács Péter pedig azt mondta: az egészségpolitikai kérdések 85 százalékát el lehet dönteni egy budapesti íróasztal mögött ülve is. – 15 százaléka viszont olyan, amit nem szabad eldönteni azok nélkül, akik a terepen vannak. Meg kell kérdezni a kórházvezetőket, ápolási igazgatókat, egészségügyi dolgozókat, háziorvosokat arról, hogy szerintük működhet-e az, amit kitaláltunk. Ebben a 15 százalékban kérem a szakmai kamarák támogatását – zárta beszédét az egészségügyi államtitkár.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben