Hétfőre virradóra közölte az Instagram-oldalán Hodász András katolikus pap, hogy Erdő Péter elfogadta a kérelmét, és felmentette a papi szolgálat alól, így utolsó miséjét tartotta vasárnap.
Ugyanakkor a Magyar Hang birtokába került a négy nappal korábban a híveknek küldött levele, amelyben arról írt. hogy hosszas gondolkodás után arra döntésre jutott, hogy kér egy év betegszabadságot, amelyet meg is kapott. „Ez alatt az idő alatt megpróbálom újra rendezni az életemet, hogy egy év múlva visszatérhessek a szolgálatba. A világtól kicsit elvonulok, de az elérhetőségeim megmaradnak. Kérem imáitokat, és én is imádkozom értetek” – írta akkor. Vagyis ha az elmúlt négy napban nem történt változás, akkor még nem végleges a felmentése és visszatérhet a templomba.
Hodász András Youtube-csatornája, a Papifrankó révén vált ismertté, ahol a kereszténységgel kapcsolatban végzett ismeretterjesztő, népszerűsítő munkát, ám az egykori pap ennek működtetését is abbahagyta pár hónapja. Akkor ezzel kapcsolatban azt írta Instagramján: „Jézus sokat vitatkozott, sokszor megvédte magát. Az utolsó perben csendben maradt, és végül olyanért ítélték el, amit el sem követett”. Hodász korábban többször is beszélt a nyilvánosság előtt hivatásával kapcsolatos dilemmáiról, illetve depressziójáról.