
A 444 olvasója Monacóban fotózta le Mészáros Lőrincet, aki Várkonyi Andreával és a babakocsit toló ifj. Mészáros Lőrinccel együtt sétált. A kikötőben megtalálta a 62 méteres és 27 milliárd forintos Rose d'Or luxusjachtot is. A portál emlékeztetett ennek kapcsán, hogy a jachtot úgy használja a NER-közeli elit, hogy az a részben állami tulajdonú Magyar Bankholding lízingcégéhez tartozik, éves fenntartási költsége pedig a 2,4 milliárd forintot is elérheti.
A 444 azt is felidézte, hogy tavaly még a Fidesztől is többen megrótták Mészárost a luxusjachtozás miatt, ezek szerint hiába: Gulyás Gergely miniszter azt üzente, hogy „kisebb hajó, nagyobb szerénység”, Kövér László házelnök pedig az intelligenciára és a felelősségre hivatkozva várt volna el kisebb hajót és több szerénységet.