
Hiába kerestük, nem árulja el a jobbikos Kulcsár Gergely, hogy pártja új vezetésének felszólítása után visszaadja-e a megyei közgyűlési mandátumát. A politikus – aki azután vált széles körben ismertté, hogy beleköpött a Duna-parti cipőkbe – a Magyar Hang megkeresésére mindössze annyit mondott kedden, hogy nem kíván nyilatkozni az ügyben.
Lapunk számolt be arról hétfőn este, hogy a Jobbik új vezetése felszólította Kulcsár Gergelyt a mandátuma visszaadására. Jelenleg ugyanis a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés tagja.
Jakab Péter, a Jobbik szombaton megválasztott új elnöke a Magyar Hangnak felidézte, hogy a most leköszönő elnökség eddig megadta Kulcsár Gergely számára azt a lehetőséget, hogy megyei képviselőként részt vegyen az aktív politikai életben. – Ők ezt tolerálták, az általam vezetett elnökség azonban nem tolerálja – fogalmazott. Kiemelte azt is, hogy „a néppárti irányvonalba semmilyen szélsőséges megnyilvánulás nem fér bele”.
Visszahívja a Jobbik a Duna-parti cipőkbe beleköpő Kulcsár Gergelyt | Magyar HangKulcsár Gergely 2010 és 2018 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt. 2015-ben került elő róla egy fotó, amelynek tanúsága szerint néhány évvel korábban beleköpött a budapesti rakparton lévő, a holokauszt áldozatainak emléket állító cipőkbe. „Mindenkinek ajánlom, hogy ha szomorú vagy fáradt, látogasson el ide, meg jön a kedve folytatni a munkát, amit őseink sajnos nem fejeztek be!” − írta. Vona Gábor, a Jobbik akkori elnöke ezután arra kérte, hogy vigyen egy szál virágot az emlékműhöz – Kulcsár Gergely ezt meg is tette –, de különösebb retorzió nem érte, ugyanúgy maradt a párt és a frakció tagja.
Később a 444.hu nyilvánosságra hozott egy szintén évekkel korábbi levelet is, amelyben Kulcsár Gergely amiatt aggódik, hogy az Országgyűlésben meg kell emlékezniük a holokausztról. „…van rá esély, hogy valamelyik biboldó-bérenc frakció kezdeményezni fogja, hogy felállva emlékezzen a Ház a kamukauszt állítólagos áldozataira. Akkor mit teszünk?” – fogalmazott az írásban.