Mikor kér bocsánatot a kormány? – kérdezték Orbán Viktortól a parlamentben

Mikor kér bocsánatot a kormány? – kérdezték Orbán Viktortól a parlamentben

Orbán Viktor a parlamentben 2024. február 26-án (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Cikkünk frissül!

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődött hétfő délután a parlament tavaszi ülésszaka. A nap folyamán a képviselők elfogadták Novák Katalin köztársasági elnök lemondását, majd a Fidesz szavazataival megválasztják a helyére az általuk jelölt Sulyok Tamást. Közben a svéd NATO-csatlakozást is jóváhagyták.

A kegyelmi ügyben csak egyféle döntés lehetett volna, el kellett volna utasítani, ezért a lemondás helyes volt – kezdte napirend előtti beszédét Orbán Viktor. Azt mondta, hogy a gyermekvédelem ügyében nincs kegyelem – tette hozzá. Azt mondta, feltételes szabadságra nem helyezhető pedofil bűncselekmény elkövetője, ez ügyben jogszabályt kell módosítani. Arra is kérte a bíróságokat, hogy a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazzák ezt. Hozzátette, azonnali vizsgálatot rendelt el a gyermekotthonok vezetőinél. Magyarország erős és stabil ország, egy köztársaságielnök-váltást úgy kell megoldania, hogy még átmeneti zavar se keletkezzen az ország életében – jelentette ki. Azt mondta: ennek a kötelességüknek úgy tudnak eleget tenni, ha az új elnököt haladéktalanul megválasztják. Megköszönte a Fidesz és a KDNP frakciójának, hogy ennek szellemében jártak el, és „ismét megmutatták, hogy méltók a választók bizalmára”. Köszöntetet mondott Sulyok Tamásnak, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökének is, hogy elvállalta a felkérést, a képviselőket pedig a támogatására kérte. „Óriási tapasztalat, tiszteletreméltó tudás és vitathatatlan tekintély” – jellemezte Sulyok Tamást, hangsúlyozva, hogy az Alkotmánybíróság döntései a legfontosabb kérdésekben világos utat mutattak az elmúlt években, és ezek a döntések a jogászok és az emberek egyetértésével is találkoztak. „Úgy vélem, Magyarországnak most ilyen elnökre van szüksége” – tette hozzá Orbán Viktor.

A svéd NATO-csatlakozásról azt mondta, hogy előterjesztette a kormány a javaslatot és támogatják is azt. Szerinte mielőtt belép valaki egy védelmi szövetségbe, először rendezni kell a vitákat. Ezeket lezárták, szuverén módon – tette hozzá. A kormányfő kiemelte: a svéd-magyar hadiipari együttműködés és Svédország NATO-csatlakozása erősíti Magyarország biztonságát. Kitért arra is, hogy a svéd miniszterelnök pénteki látogatása sikerrel járult hozzá a két ország közötti fair és tiszteletteljes viszonyhoz. Maradtak és lesznek is véleménykülönbségek, „hiszen mi, svédek és magyarok nem vagyunk egyformák”, de megértéssel tekintünk a különbözőségeinkre, ahogyan az komoly nemzetekhez illik – fogalmazott és részletesen ismertette a megkötött katonai és hadiipari megállapodásokat. A miniszterelnök kitért arra is, hogy hosszú és számos vitával színesített kapcsolatunk van a skandináv országokkal, a viták rendezésébe többen is megpróbáltak kívülről beavatkozni. Ez nem segítette, hanem hátráltatta az ügyet – jelentette ki, hozzátéve: Magyarország szuverén ország és nem tűri, hogy mások diktáljanak neki, legyen szó a döntések tartalmáról vagy időzítéséről. Arra kérte képviselőtársait, hogy miután a magyar védelempolitika is gazdagodik, szavazzák meg a csatlakozást.

Ezt követően arról beszélt, hogy két éve háború zajlik a szomszédunkban, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát. Felsorolta, hogy milyen humanitárius lépéseket tettek. Megismételte, hogy azonnali tűzszünetet javasol, „nem akarunk egy végtelenül elhúzódó, számunkra is veszélyes háború szomszédságában élni”. Tűzszünetért és békéért fogunk dolgozni továbbra is – mondta. Orbán Viktor kijelentette: csak egy újabb békefolyamat tudja visszahozni a biztonságot Európába és a szomszédságunkba. Még elmondta, hogy az őszi időszak vége óta számtalan döntést hoztak, de ezek ismertek szerinte a képviselőknek, így nem sorolta fel őket.

Ellenzék: ki a felelős, ki kér bocsánatot?

Tordai Bence (Párbeszéd) volt az első hozzászóló, aki szerint Orbán csak terelt és vaskosakat hazudott. Számonkérte, hogy a kormány nem akart megemlékezni Alekszej Navalnij nemrég elhunyt orosz ellenzéki vezetőről, és kérte az Országgyűlést, hogy felállva, egy perc néma csenddel emlékezzenek meg róla. A Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk nem állt fel. Tordai azt mondta, sajnálja, hogy a „Putyin zsoldjában” álló Fidesz-KDNP nem emlékezett meg." Ezt követően bocsánatot kért a gyermekotthoni áldozatoktól, ha már a kormány nem tette ezt meg. Felrótta, hogy Novák Katalin megalázásán túl nem lát azóta sem a gyermekvédelmi rendszert javító megoldási javaslatokat. Továbbá, feltette a kérdést, hogy elhihetjük-e azt, hogy nem kérték ki Orbán Viktor véleményét, amikor Varga Judit eredetileg nem támogatta a kegyelmet, majd végül mégis? Ekkor elvették tőle a szót.

Bedő Dávid, a Momentum képviseletében elmondta: egy ország várja a választ arra, miért kapott kegyelmet egy pedofilsegítő, és hogy a döntésért ki a felelős. El van intézve azzal az ügy, hogy bedobta a busz alá Novák Katalint és Varga Juditot – fogalmazott az államfő és a korábbi igazságügyi miniszter képviselői posztjáról való lemondására utalva. Felidézte, hogy Orbán 2002-ben V. János mellett kampányolt és megkérdezte, hogyan lehetséges, hogy a később elítélt bicskei gyermekotthon-igazgató kitüntetést is kapott. A képviselő felrótta Orbánnak, hogy a kormány részéről még senki nem kért bocsánatot az intézményben elkövetett bűncselekményekért és a kegyelmi döntésért az áldozatoktól. Végezetül jelezte, pártja is elkészíti gyermekvédelmi törvénytervezetét.

Ungár Péter (LMP) arra hívta fel a figyelmet, hogy alulfizetettek a gyermekvédelmi dolgozók, ha nem sikerül érdemben növelni a bérüket, akkor nem fognak többet tenni a gyermekek védelmében. Olyan a bérszínvonal, hogy nem lehet új munkaerőt találni a szektorban. Akkor tudjuk őket megbecsülni, ha végre érdemi béremelést kapnak. A választók nagyon egyszerűen fogják tudni, hogy komolyan gondolja-e kormány a gyermekvédelmet: benne lesz-e a nagyarányú béremelés a javaslatcsomagban. „Amit a vízről Ön mondott az évértékelőjében, színtiszta hazugság” – fogalmazott (hogy van elég víz). Ha az összes tervezett akkumulátorgyár megépül, annak 15 százalékkal nagyobb lesz a vízigénye, mint amennyi van. Hozzátette: a köztársasági elnököt és az igazságügyi minisztert a Fidesz szavazói buktatták meg, nem Gyurcsány Ferenc, mégpedig egy közvélemény-kutatással. Szerinte júniusban is tudni fogják a szavazók, hogy miként kell dönteniük.

Lukács László György, a Jobbik képviselője elmondta: az egyetlen helyes döntést hozta meg Novák Katalin azzal, hogy lemondott. Szerinte az egész gyermekvédelmi intézményrendszer megreformálásra vár, a Jobbik pedig mindig a szigorítás pártján állt. Azt kérik, szakmával együttműködve hozzák meg a szükséges döntéseket. A Jobbik politikusa szerint a hatalom áthelyezésére van szükség a Karmelitából az emberek közösségéhez. Ezt szolgálná a közvetlen köztársaságielnök-választás. A svéd NATO-csatlakozással kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, azért, hogy ők beléphessenek, mi veszünk repülőgépeket. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban felrótta Orbánnak, hogy úgy követel azonnali békét és tűzszünetet, hogy nem tesz említést az igazságos békéről, márpedig csak ez lehet tartós. Végezetül szólt a külföldi munkaerő bevándorlásának problémájáról, valamint arról, arra lenne szükség, hogy tisztességes bérért foglalkoztassák a magyar munkaerőt a hazánkba települő külföldi társaságok.

Egyre nehezebb komolyan venni, amit Ön mond – kezdte Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője. Szerinte képmutató a kormány, hiszen a bicskei ügyben is az ő emberei érintettek. Ezt követően felsorolt öt területet, ahol ez a képmutatás szintén látszik. Egyik, hogy a multikat támogatja a kormány a magyar vállalkozások helyett. Majd sorolta a Mol extraprofitját, a magyar dolgozók vendégmunkásokra cserélését, a svéd NATO-csatlakozás színjátékát.  

Tóth Bertalan, az MSZP képviselője szerint Orbán gazdasági válságba sodorta az országot, csökkent a foglalkoztatottság, nőtt a munkanélküliség, esett a fogyasztás, az egészségügy és a szociális ellátórendszer romokban. Szerinte a nemzetközi politikában bizalmi válságban van Magyarország, az elmúlt hetekben pedig morális válság bontakozott ki. Önök szerint nem az a probléma, hogy pedofil bűncselekmények történtek egy állami nevelőotthonban, hanem az, hogy ez kiderült – fogalmazott. Leleplezték az önök pedofilsegítő tevékenységét. Nem véletlen, hogy azt mondják, pedofidesz – fogalmazott. Azt senki nem hiszi el, hogy a kegyelemről önállóan döntött Novák Katalin, mint ahogy azt sem, hogy Varga Judit önállóan vállalta át a kormány nevében a felelősséget. – Ön adott utasítást arra, hogy kegyelmet adjon Novák Katalin és Varga Judit, vagy nem? Igen vagy nem? – tette fel a kérdést.

Simicskó István, a KDNP frakcióvetetője azt mondta: Orbán őszintén elmondta a problémákat. Sérelmezte, hogy – szerinte – az ellenzék tiszteletlenül viselkedik a miniszterelnökkel szemben. Ezt követően rátért a gyermekvédelemre. – A gyermekek védelme mindennél fontosabb. Kocsis Máté előterjesztette Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét, önök ezt nem szavazták meg – emelte ki, és megjegyezte: V. Jánost még Demszky Gábor főpolgármester nevezte ki a bicskei gyermekotthon élére. Szólt arról, hogy a KDNP támogatja, hogy Sulyok Tamás viselje a jövőben a köztársasági elnöki tisztséget. Svédország NATO-tagságának támogatása kapcsán elmondta: sok igaztalan támadás érte Magyarországot Svédország részéről, ám mindez mostanra megnyugtatóan rendeződött. Pártja nevében üdvözölte a négy Gripen vadászgép beszerzését.

Itt ül velünk szemben Magyarország első pedofilbarát miniszterelnöke. Undorodunk tőle, mert engedte, tudta, és csak annyit mondott, hiba történt – mondta Gyurcsány Ferenc (DK). Nincs bocsánat bűnbánat nélkül, és nem történt bocsánatkérés, ki se ejtették a megerőszakolt gyerekek nevét. A 133 bátor egy szót se szólt hozzájuk – tette hozzá. Ha valakitől emberként undorodnak, annak vége, és úgy néznek már önökre – mondta. Önök elfogytak,a köztársasági elnököt is csak puccsal tudják megválasztani. Ma úgy választunk köztársasági elnököt, hogy egy kérdésünk nem lehet hozzá, egy mondatot nem kellett mondania – mondta.

Kocsis Máté azzal kezdte, hogy a baloldal kellene szégyellje magát, mert felálltak egy orosz állampolgár emlékére, de nem álltak fel Nagy László emlékére, akinek kilőtték a szemét 2006-ban. Majd felrótta az ellenzéknek, hogy nem támogatták a szigorú pedofiltörvényt 2023-ban. Erre hangos bekiabálással reagáltak az ellenzéki padsorokból, mire ő Kövér Lászlóhoz fordulva azt mondta, „elnézést kérek a horda miatt”. Szerinte a bicskei gyermekotthon igazgatója miatt az ellenzéknek kellene szégyenkeznie, hiszen Demszky Gábor nevezte ki 1990-ben majd 20 évig maradt is. Megismételte, amit múlt héten is mondott, hogy Varju László bűnös, mikor mond le, mint Novák Katalin és Varga Judit?

Orbán Navalnijról: Sovinisztáknak nem jár tisztelet, amúgy nyugodjon békében 

– Sovinisztáknak nem jár tisztelet. Aki a grúz-orosz háborúban patkánynak nevezte a grúzokat, annak nem jár tisztelet. Amúgy pedig nyugodjon békében – kezdte viszonválaszát Orbán Viktor, utalva a Navalnij tiszteletére tartott ellenzéki gyászszünetre és megköszönte a kormánypárti frakcióknak, hogy nem álltak fel. A kormányfő Ungár Péter észrevételére reagálta kifejtette, négyszeresére emelték a gyermekvédelemre fordított összeget, míg a szociális- és gyermekvédelmi fizetéseket 46 százalékkal emelték. Rámutatott: nincs összegfüggés a keresetek és a pedofil bűncselekmények között.

A pedofil bűnelkövetőt mi zártuk börtönbe. Azért kellett nekünk bezárnunk, mert önök nem zárták be. Önök húsz évig a helyén hagyták, semmilyen következménnyel járó vizsgálatot nem végeztek ellene. Mi 2011-ben elindítottuk az első rendőrség vizsgálatot, ami nem járt eredménnyel, ebbe mi nem törődtünk bele, ezért indult újabb eljárást. Azért beszélünk erről, mert a bűnsegédnek a köztársasági elnök kegyelmet adott. És ezért vállalta a felelősséget – mondta Orbán Viktor.

Novák ment, igen a svédekre

17 óra előtt néhány perccel a képviselők elfogadták Novák Katalin köztársasági elnök lemondását, majd rögtön utána igent mondtak a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjára is.

Címkék: Orbán Viktor