Paks II: Szijjártó szerint 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok

Paks II: Szijjártó szerint 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok

Szijjártó Péter (Képernyőfelvétel: Szijjártó Péter / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Fontos mérföldkő, hogy megadta az Országos Atomenergia Hivatal a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó létesítési engedélyt, így megkezdődhet a valós építkezési fázis és 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy rendkívül fontos fordulópontjához érkezett a két új reaktor építése, hiszen a hasonló projektek során több száz, több ezer engedélyt kell beszerezni, de ezek közül a most megkapott a leglényegesebb. – Ez biztosítja ugyanis, hogy az előkészítésiből a megvalósítási szakaszba léphessen át a folyamat, ennek pedig már a következő
hetekben is szemmel látható jelei lesznek a paksi telephelyen – közölte. Rámutatott: a több mint 400 ezer oldalas engedélykérelmet két éven keresztül vizsgálták magyar és nemzetközi szakemberek, mielőtt megadták a „zöld utat”.

– A létesítési engedély azt igazolja, hogy az új paksi atomerőművi blokkok építése a legmagasabb szintű és a legszigorúbb magyar és
nemzetközi előírásoknak és követelményeknek is megfelel – szögezte le, hozzátéve, hogy ezt tűzvédelmi, katasztrófavédelmi, környezetvédelmi és bányászati szakfelügyeleti jóváhagyások is kiegészítik. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint így továbbra is reális, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk. – Ezáltal tudjuk biztosítani Magyarország energiaellátásának biztonságát hosszú távon, azt, hogy meg tudjuk védeni a magyar embereket a nemzetközi energiapiac szélsőséges áringadozásaitól, vagyis fenn tudjuk tartani a rezsicsökkentési erőfeszítéseinket –
fogalmazott.

 (MTI)