Pesti Hírlap: Bogdán Lászlónak volt már egy öngyilkossági kísérlete
Bogdán László (Fotó: Magyar Hang)

Bogdán Lászlónak tavasszal már volt egy öngyilkossági kísérlete, akkor viszont még sikerült megmenteni – írta meg hétvégi, nyomtatott kiadásában a Pesti Hírlap.

Az ingyenes, aluljárókban osztogatott újság kétoldalas riportot közölt Cserdi helyzetéről és a polgármester tragikus haláláról, a címlapon is azt emelve ki: „az első kísérlet segélykiáltás volt”. A lap munkatársa Cserdiben egy helybélitől tudta meg a történteket, majd rendőrségi forrásból ezt megerősítették számára. A cikk szerint ezért is került fel hétfőn olyan gyorsan a bejelentés után az eltűnt személyek listájára.

A rendőrség honlapján hétfőn este tájékoztattak Bogdán eltűnéséről, kedden reggel viszont már érkezett a tragikus hír, elsőként a Hírklikk közlésében. A Pesti Hírlap szerint általában csak hosszabb idő után szoktak ide felkerülni az eltűntek, és a rendőrség a tavaszi öngyilkossági kísérlet miatt tette ezt most meg.

Bogdán Lászlóról és a cserdi helyzetről e heti lapszámunk is hosszú cikkben emlékezik meg.

Most mi lesz?
Tompos Ádám

Most mi lesz?

Nem csak Cserdi került bajba Bogdán László halálával, „valami ebben az országban is összeroppant”.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!