Az engedetlenkedő momentumos tanár szerint nem véletlen, hogy pont most rúgták ki

Az engedetlenkedő momentumos tanár szerint nem véletlen, hogy pont most rúgták ki

Fotó: Dukán Andás Ferenc

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Több mint 250 napon át tagadta meg az órái megtartását Dukán András Ferenc matematika-történelem-etika szakos középiskolai tanár, a Momentum csepeli önkormányzati képviselője, hogy kiálljon a polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanár kollégái mellett. Azután mondtak fel neki, miután kiderült, hogy a Momentum őt jelölné Csepelen a polgármesteri tisztségre. 

A politikus a Magyar Hangnak már márciusban arról beszélt: a kormány a problémákat, amelyek miatt a pedagógusok tiltakoznak, nem érzékeli, vagy ha igen, akkor nem tartja őket problémának. Több mint 250 napon át tiltakozott – ebből le kell vonni a hétvégéket, a szabadságokat és a nyári szüneteket –, ezzel a momentumos önkormányzati képviselő valószínűleg a legtovább elégedetlenkedő tanár volt. Végül azonban nem sikerült elérnie, hogy a polgári engedetlenség miatt felmentett kollégáinak „igazságot szolgáltasson” a tankerület.

Dukán András Ferenc a Magyar Hangnak most elmondta, hogy múlt csütörtökön kapta meg a levelet arról, hogy rendkívüli felmondással megválik tőle a tankerület. Habár az óráit december elseje óta nem tartotta meg, azonban az iskolába ezalatt is bejárt, tartotta a kapcsolatot a tanítványaival. Tiltakozása kereteit úgy határozta meg, hogy semmilyen olyan munkát nem lát el, amiért fizetés jár, azokat a feladatokat végzi el, amelyeket álláspontja szerint eddig is a szabadideje terhére végzett, például elmegy kirándulni a diákokkal, vagy beszélget velük órák után és a szünetekben. A tankerület felé többször jelezte, hogy nem veszi fel a fizetését, a kifizetett összeget részben visszautalta, részben közcélokra fordította, de az ezzel kapcsolatos megkereséseire választ azóta sem kapott a tankerülettől.

Dukán András Ferenc szerint a tankerület ahelyett, hogy „igazságot szolgáltatott” volna polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanár kollégáinak – ami a tiltakozás célja volt – végül tőle is megszabadult. A képviselő szerint az időzítés nem véletlen, ugyanis nemrég jelentették be, hogy a Momentum őt jelölné Csepelen a polgármesteri tisztségre, míg a DK Paál Géza csepeli DK-s önkormányzati képviselőt. Az, hogy ki indul végül a tisztségért, a képviselőtestületben jelen lévő ellenzéki pártok – az MSZP, a DK és a Momentum – megegyezésén múlhat.

Dukán András Ferenc szerint nem véletlen az sem, hogy a felmondással egy időben „lejárató kampány indult ellene”. A közmédia és több más, a kormány ellenőrzése alatt álló médium is átvette egy csepeli blog bejegyzését, amely arról szólt, hogy Dukán András képviselőként fizetést kap, és nyereséges vállalkozása is van – egy pizzéria, amelyet egy egykori csepeli lottózóban nyitott meg 2020-ban – ezért a blogbejegyzés fő mondanivalója szerint nem volt tétje annak, hogy a képviselő visszautalta a tanári fizetést. – Dehogy kerestek, csak nem gondolja? – reagált Dukán arra a kérdésre, hogy kereste-e a közmédia az ügyben, mielőtt a Híradóban és a Kossuth rádióban is feldolgozta a blog cikkét. Mint kifejtette, a blogbejegyzésben összekeverték az árbevételt a nyereséggel, és az önkormányzati tiszteletdíj bruttóját is a nettóval. – Egy valódi kisvállalkozónak kiadásai is vannak, különösen most, amikor a Fidesz rossz kormányzása miatt az infláció az egekbe szökött. A két cégből, társtulajdonos lévén, összesen kevesebb mint havi 100 ezer forint nyereség jut rám. És egyébként ezt se vettük ki a cégekből, fejlesztésekre és stabil működésre fordítjuk a hasznot – nyilatkozta lapunknak a Momentum csepeli polgármesterjelöltje.

A képviselő mellett kirúgása után pártja és a Demokratikus Koalíció is kiállt, a közleményt Paál Géza, a DK csepeli polgármesterjelöltje adta ki. A két párt között voltak nézeteltérések a 2022-es választás óta, de Dukán András Ferenc szerint Csepelen jó az együttműködésük. – Abban nincs vita köztünk, hogy a végén egy jelöltnek kell szemben állnia Borbély Lénárddal, csak abban van vita köztünk, hogy ki az alkalmasabb kihívó – mondta. Szavai szerint „nehéz kérdés”, hogy ez milyen módon fog eldőlni, de többször jelezte a csepeli ellenzéki pártoknak, hogy álláspontja szerint „minél előbb dűlőre kellene jutni” az ügyben. Mindenesetre szerinte Csepelen működik az „ellenzéki egység” a DK, az MSZP és a Momentum viszonyában, de reméli, hogy Csepelen ő lesz az, aki megmérkőzhet a Fidesz jelöltjével.