
Csütörtökön hallgatta meg Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert az Országgyűlés Gazdasági, illetve Igazságügyi Bizottságában. Az eseményen a Hvg.hu tudósítása alapján az ellenzék csekély számban képviselte magát, előbbiben csupán Székely Sándor független és Csárdi Antal LMP-s képviselő tett fel kérdéseket, utóbbiban a Mi Hazánk Mozgalom tagjaként jelenleg független Fülöp Erik ült bent. Varga-Damm Andrea jobbikos politikus a nagy forgalom miatt nem ért oda időben, így kérdéseit sem tudta feltenni.
A kabinetfőnök a Gazdasági Bizottság előtt kifejtette, a kormány a következő 10 évben közel 900 milliárdot költene a turizmusra, hozzátette a fesztiválszervezők kérésére szigorítják a tömegrendezvények biztonsági előírásait. Rogán Antal azt is elmondta, hogy az idei év végén, és 2020-ban újabb nemzeti konzultációt terveznek. Székely Sándor kérdésére válaszul hangsúlyozta, a Mahart PassNave-t a Gyurcsány-kormány idején adták el, és az Orbán-kormány csak 2013-ban tudta visszavásárolni 51 százalékos tulajdonrészt. 49 százalékot a Hableány tragédiájában érintett Viking Sigyn tulajdonosa, a Viking River Cruise magyar cége birtokol. A Hvg.hu-nak a kabinetfőnök azt mondta, a kormány bármikor visszavásárolná a fennmaradó 49 százalékot is.
A Hvg.hu a felesége üzleti vállalkozásairól is kérdezte Rogán Antalt, illetve arról, hogy Rogán-Gaál Cecíliához köthető sportrendezvények állami cégek támogatásával valósulnak meg. – Úgy tudom, a feleségem cége semmilyen állami megbízást és szerződést nem kap, abban pedig, hogy az állam ingyenes sportrendezvényeket támogat – mindig is támogatott – nincs semmi különös – fogalmazott a kabinetfőnök.
A lap kérdésére, hogy az állami cégek támogatásának nincs-e köze, hogy a felesége cégéről van szó, Rogán azt mondta, „míg a feleségem a gyerekeinket nevelte, az volt a probémájuk, hogy a gyerekeket neveli, és nem csinál semmit, most meg, hogy vállalkozik, és sikeres e téren, ez a probléma. Döntsék el. Ha van sapka az a baj, ha nincs sapka, az.”
Az Azonnalinak nyilatkozva ezt még megtoldotta annyival, hogy ő előre semmit sem tudott a feleségéről készített plakátokról, sem a reklámról, sem a Hvg hetilapja által készített képekről, amelyeket később városszerte eltüntettek a hirdetőoszlopokról. És különben is, az a legjobb, ha a felesége azt teszi, ami jólesik neki.
Rogán Cecília, a frenetikus | Magyar Hang
Még pikánsabbá válik a plakát a tőle néhány méternyire látható családvédelmi program hirdetése mellett.
.
Ahogy arról Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt a csütörtöki kormányinfón, Rogán Antal a meghallgatásán hangsúlyozta, a magyar gazdaság megfelelő ütemben bővül, az európai gazdasági növekedés ugyanakkor lelassult, amely a rossz brüsszeli döntések eredménye – a kabinetfőnök szerint. A Parlamentben a Hvg.hu kérdésére Rogán elmondta azt is, az állam külön programot indít a meddőség kezelésére. Vizsgálják azt is, hogy a terület állami feladattá váljon, de ehhez kártalanítani kellene a piaci szereplőket.