Tarlós István is lemondott

Tarlós István is lemondott

Tarlós István (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hétfőn, Palkovics László technológiai és ipari miniszter, valamint államtitkára, a közlekedésért felelős Vitézy Dávid hivatalos távozásának a napján, és azon a napon, amikor bejelentették, hogy Lázár János veszi át Palkovicstól a közlekedési területet, még egy lemondás kezdett el körözni a Technológiai és Ipari Minisztériumban és a MÁV-nál: Tarlós István volt főpolgármester lemondása a vasúti cég igazgatótanácsából – tudta meg a Telex. Történt mindez azok után, hogy Tarlóst néhány hete nevezték ki újabb öt évre a MÁV-ot vezető testületbe, amelybe 2020 februárjában került be.

A portál elérte Tarlóst, aki családi okokkal indokolta a lemondást, ami december 31-i hatállyal lép életbe. A lemondás napfényre kerülésének napja Tarlós szerint teljesen véletlenül esett egybe a minisztériumi változásokkal, azzal, hogy Lázár Jánoshoz kerül a közlekedési terület; annál is inkább semmi köze hozzá, mondta, mert már korábban, november 3-án beadta azt. Hozzátette, hogy már a választások után fontolgatta a lépést.

Azt mondta, hogy a miniszterelnöki tanácsadói poszton – amire az elveszített önkormányzati választások után nevezték ki – marad, továbbra is segíti Orbán Viktort. A Telex kérdésére elmondta, hogy munkába lépése óta 13-14 komolyabb írásos anyagot adott le a miniszterelnöknek, jelenleg pedig vízügyi témán dolgozik a vízügyi tudományos tanáccsal.

Lázár János és Tarlós István viszonya legendásan rossz, többször nyilvánosan üzengettek egymásnak az elmúlt években.

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

Ha Petőfi egyszer csak felbukkanna 2024-ben, Orbán Viktornak nem is kellene olyan nagyon erőlködnie, hogy meggyőzze őt a NER igazáról – mondta a költő visszatéréséből féktelen szatírát gyártó animátor, aki szerint az alkotását talán még Bayer Zsolt is nevetgélve nézné. A YouTube-on két hete bemutatott videó nagyot megy, eddig több mint 110 ezren látták, és hamarosan jön a folytatás. Mitől különleges hely a Szondi utca, hogyan fordul „a teremtője” ellen Petőfi, mi a baj Gyurcsánnyal, miért gesztikulál olyan hevesen Tölgyessy Péter és hogyan lett ekkora a siker a videó? Erről kérdeztük az animáció alkotóját, aki örül a pozitív visszajelzéseknek, bár felkészült az ellenkezőjére is, őrzi anonimitását, a közönségtől pedig csak madártejet vár támogatásként.