A sztrájk második napján a várakozásnak megfelelő számú Volánbusz-dolgozó támogatta a SZAKSZ bérharcát – írta a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a Facebook-oldalán.
Mint megírtuk, a SZAKSZ december 10-ére és 11-ére hirdetett munkabeszüntetést a Volánbusznál arra hivatkozva, hogy 2024-re még nem született bérfejlesztési ajánlat. Arról, hogy valójában hányan sztrájkolnak, ellentmondó adatok jöttek: a Volánbusz vasárnap azt közölte, hogy a munkabeszüntetésben résztvevő autóbuszvezetők száma nem érte el a hétszázat, aránya pedig a teljes állományukhoz képest 6 százalék, az advent második vasárnapján dolgozók létszámához képest 22 százalék volt. Ennek apropóján Dobi István, a SZAKSZ elnöke úgy fogalmazott: a munkáltató nem veszi figyelembe, hogy 66 százalékos járatsűrűséget előíró szolgáltatási kötelezettségük van. Vagyis vannak buszvezetők, akiknek törvényi kötelezettségük elvégezni a munkájukat, róluk nem tudhatja a vállalat, hogy támogatják-e a bérkövetelésünket vagy a munkabeszüntetést, vagy sem. Ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a hétfői sztrájkmenetrendben a reggeli és a kora esti csúcsidőszakokban közlekedő járatok többsége bennmaradt, vagyis azok elindultak, így nem lehetett akadálya a munkába, iskolába érkezésnek, illetve nem lehet akadálya az onnan való hazajutásnak.
Az érdekképviselet hétfőn azt írta, hogy ezen a napon már a helyi járatos autóbuszvezetők, karbantartó szakmunkások és a szellemi dolgozók is csatlakozhattak a munkabeszüntetéshez. Összesítésük szerint délután háromkor a következőképpen állt a sztrájk támogatottsága az egyes megyékben:
• Baranya: 90 százalék
• Bács-Kiskun: nincs adat
• Békés: nincs adat
• Borsod-Abaúj-Zemplén: 70 százalék
• Csongrád-Csanád: 30 százalék
• Fejér: 75 százalék
• Győr-Moson-Sopron: 70 százalék
• Hajdú-Bihar: 75 százalék
• Heves: 80 százalék
• Jász-Nagykun-Szolnok: 60 százalék
• Komárom-Esztergom: 65 százalék
• Nógrád: 5 százalék
• Pest: 65 százalék
• Somogy: 95 százalék
• Szabolcs-Szatmár-Bereg: 55 százalék
• Tolna: 45 százalék
• Vas: 50 százalék
• Veszprém: 60 százalék
• Zala: 20 százalék.
Frissítés:
A Volánbusz Zrt. is elküldte közleményét a sztrájk kapcsán: a vállalat szerint a munkabeszüntetés második napján a Volánbusz munkavállalóinak óriási többsége nem támogatta a munkabeszüntetést, a sztrájkban ugyanis a teljes dolgozói állomány mindössze 14 százaléka vett részt. A hétfőn 16 órakor összesített adatok szerint – a szakszervezet számításaival és közléseivel ellentétben – a munkabeszüntetésben részt vevő autóbusz-vezetők aránya a teljes állományukhoz képest 21 százalék, a hétfőn dolgozók létszámához képest pedig 39 százalék volt. Az adatok ugyanakkor megyénként jelentős különbségeket mutatnak.