Vadászati kiállítás: csúszásban a milliárdokért épülő központ befejezése

Vadászati kiállítás: csúszásban a milliárdokért épülő központ befejezése

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, a kiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos beszédet mond a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás és a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. mintegy nyolcezer csemetéből álló, egyhektáros emlékerdejének átadásán Kisszékelyen 2019. december 17-én (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bár eredetileg tavaly decemberre ígérték a vadászati világkiállításra épülő kongresszusi központot, még teteje sincs az épületnek – számolt be róla az Átlátszó. Pedig 55 milliárd forintot különítettek el a Hungexpón található terület revitalizációjára, 2019-ben kezdve meg az építkezéseket.

A nagyjából hetvenezer négyzetméteres telken belül a rendezvény helyszíne ötvenezer négyzetmétert foglalhat majd el, a beruházást pedig az állami Expo Park Kft. végzi. A konkrét kivitelezésbe egy szegedi cég, a KÉSZ Építő Zrt. fogott bele, folytatva a korábbi sikermenetét, ami 2019-ben például nettó 52,5 milliárd forintos árbevétel mellett 1,5 milliárdos profitot jelentett.

A várható átadás kapcsán több dátum is elhangzott már: beszéltek már arról, hogy a Vadászati Világkiállítás idejére, 2021 augusztusára meglesz minden, de belőtték már célként 2021 tavaszát is. A helyszínre ellátogatva pedig az Átlátszó azt látta, a kongresszusi központ tervezett átadásának ideje 2020 decembere volt. Ehhez képest még a tető sincs kész, ahogy az üvegelőcsarnok építése is folyamatban van.

A központ lesz a legjelentősebb épület a Hungexpón, ezer négyzetméteres előcsarnok fogadja majd a látogatókat az Albertirsai út felől, továbbá lesz az épületben egy kétezer fő befogadására képes plenáris terem is.

A Vadászati és Természeti Világkiállítás szeptember végén kezdődhet, bár az már kiderült, hogy a szervező hivatalosan nem a Nemzetközi Kiállítási Iroda lesz, az csak támogatóként csatlakozik be. Egyelőre láthatóan úgy készülnek, hogy a koronavírus nem fog közbeavatkozni, és egymillió, kétharmadrészt belföldi látogatóra számítanak majd.

Mint az Átlátszó felidézte, amikor 2017-ben aláírták a megállapodást a világkiállításról, úgy volt, hogy a kormány 387,5 milliót költ majd rá, de a költségek aztán elszaladtak. Két éve pedig kiderült, hogy eleve a Hungexpo felújítására nettó 55 milliárd forint megy el.

A koronavírus-járvány idején sem állt le a költekezés, tavaly júniusban derült ki, hogy félmilliárdból rendezik meg a felvezető eseményeket. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, aki a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos is, később elárulta, hogy hét- helyett tízmilliárdot költhetnek a világkiállítás előkészítésére. Egy 126 éves pavilont pedig negyedmilliárd forintért újítottak fel az eseményre, míg kommunikációs célokra szintén elkülönítettek nettó egymilliárd forintot tavaly novemberben.