A költővel a „pedoflitörvényről”, a kínai egyetemről és karanténról is beszélgettünk. Interjú!
Belföld
A természetes fogyás, azaz a halálesetek és a születések különbsége 32 552 fő volt, 77 százalékkal nagyobb, mint 2020 első öt hónapjában.
Négy napot töltött ott. A cég szerint az út nem esett a szigorú európai repülési tilalom hatálya alá.
A polgármester a Mellár Tamás alapította egyesület színeiben nyert a 2019-es önkormányzati választáson, de később konfliktusok alakultak ki.
A beoltottak száma 5 454 866 fő, közülük 4 728 655 fő már a második oltását is megkapta.
Teneriféről hozták haza azt az 51 éves magyar férfit, aki a gyanú szerint részt vett az úgynevezett kötözős rablássorozatban.
Baján nem most kezdődött az ellenzéki városvezetés belharca. tavaly Nyirati Klára momentumos polgármester lemondásra szólította fel László Károly DK-s alpolgármestert, mert az kritizálta, ezért megromlott a bizalom.
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje elszámoltatásról, a bizonytalanok megszólításáról, az őszödi filmről és a miniszterelnök-jelöltek közötti tudásbeli különbségekről. Interjú!
Délután 28–37 fok várható: nyugaton már enyhül, keleten még kitart a forróság.
Orbán Viktor csütörtökön úgy fogalmazott: „egy szabadságharcos voltam a kommunista rezsimben”.
Egy arra járó turista kapta lencsevégre az ország új álompárját.
Szokatlanul és megdöbbentően ellenséges, inkorrekt hozzáállást tapasztaltak a bajor hatóságok részéről – háborog a külügyminiszter.
Mark Rutte a melegellenes pedofiltörvény miatt kizárná Magyarországot az EU-ból.
A téma még mindig a zuglói előválasztás.
40 fok volt Fülöpházán.