Ráncfelvarrás után teljesen megújulhat a Vérmező, a tervezésbe a lakosságot is bevonja az önkormányzat. Tüzérségi terület, kivégzőhely, repülőtér és romtemető: mit rejt az I. kerületi park?
Budán ne járjatok, ne járjatok éjjel, / Mert találkoztok a megöltek lelkével, / Hónok alatt tartják levágott fejöket, / Ugy nyögnek, ugy járják be a vesztőhelyet. – Akár velőtrázó sikoly és a horrorfilmek borzongató zenéje is kísérhetné Petőfi Sándor Vérmező című versének sorait, a terület történetét felidézve azonban nehezen vádolhatjuk túlzással a költőt, aki igazi váteszként mintha a következő évszázad eseményeit is belefoglalta volna művébe. A Krisztinavárosban, a Várhegy lábánál elterülő Vérmező ma inkább rendezetlen sokszínűségével hívja fel magára a figyelmet, zsúfolt múltja azonban indokolttá teszi vészjósló nevét: volt tüzérségi terület, kivégzőhely, háborús reptér, és Kun Béla is ide pottyantotta le az egyik lopott aranyláncát („Legalább a Krisztinában ezt beszélték” – írja Kosztolányi az Édes Annában). Mindennek már csak az emléke él, a park pedig hamarosan még barátságosabb arcát mutathatja majd, hosszú idő után ugyanis komolyabb ráncfelvarráson esik át a Vérmező.
A Várhegy nyugati lejtőjén a középkorban Logod falu feküdt (emlékét a Logodi utca neve őrzi), a település a török időkben pusztult el. Buda visszafoglalása után a terület katonai fennhatóság alá került, glacis, vagyis olyan előterep lett, amelyet a várból kiválóan tűz alatt lehet tartani egy esetleges támadás esetén. Ez évszázadokra kijelölte szerepét: a pusztaságnál bonyolultabb táj zavarta volna a tüzéreket. A XVIII. század végétől más funkcióban is hasznosult, a nagy része kaszáló lett, akkortájt Generális-kaszálóként ismerték. Mai nevét Martinovics Ignác és társai 1795. május 20-ai, illetve június 3-ai kivégzéséről kapta: a magyar jakobinus mozgalom tagjait a Vár alatti szabad téren fejezték le.
Először az 1820-as években parkosították a Vérmezőt, amely később ismét katonai szerepet kapott, gyakorlótérként használták. Egy évszázaddal később lovaspályát alakítottak ki rajta, de ez idő tájt is jelentős seregszemléknek adott helyet. Ez persze nem volt idegen látvány a környéken, hiszen már Mátyás király korában is rendeztek a Várhegy alatt lovagi tornát, de később, a millenniumi ünnepségek, illetve Horthy Miklós bevonulásának 15. évfordulójára is nagyszabású esemény színhelye volt a Vérmező. És itt tartották az 1931-es biatorbágyi merénylet – Matuska Szilveszter felrobbantotta a vasúti viadukt egy részét, 22 ember halálát okozva ezzel – áldozatainak gyászszertartását is.
Ami pedig Logod nyomait illeti, a falu templomára egy kis híján tragikusan végződött földcsuszamlás következtében találtak rá. – Nagy riadalom van néhány nap óta Budán a Várhegynek a Krisztinaváros felőli lejtőjén. Négy-öt napja ugyanis a lakók gyakran furcsa zajt hallottak, mintha a föld morogna és megrendülne a ház – írta 1936. január 11- ei riportjában a Magyar Hírlap. Hogy a katasztrófát megelőzzék, támfalakkal erősítették meg a Várhegy oldalát, a tereprendezés közben pedig – három évvel később – felfedezték a középkori romokat. – Az óvatosan vezetett próbaárkok csakhamar világossá tették a 6–8 méter széles, hatalmas pillérekkel támogatott kápolna alapvonalait. Az egykori kápolnának ma már csak az alapfalai vannak meg – számolt be a felfedezésről a Pesti Hírlap 1939. június 21-én. A maradványok a mai napig láthatók: a Logodi utcát az Attila úttal összekötő Bugát lépcsőnél.
A XX. század elején akár történelmi pillanatot is ünnepelhetett volna a Vérmező közönsége: egyes rafinált képeslapok tanúsága szerint 1909. október 17-én a budai Vár lábánál emelkedett a magasba az első repülőgép Magyarországon. Ez azonban csak ügyes montázs, a repülés egyik úttörője, a La Manche csatornát átszelő francia mérnök, Louis Blériot valóban bemutatta a kor technikai csodáját Budapesten, ám kérésére nem az előre kijelölt Vérmezőn, hanem a mai József Attila-lakótelep helyén állt gyakorlótéren szállt fel.
„Mert ünnepnapja volt itt közöttünk az emberi észnek, munkának és hősiességnek az a nap, a melyen Budapest levegőjét először hasitotta meg az uj világszörnyeteg földi rögöt legyőzött sikja, a melyen először zendült meg fejünk felett a tudomány szférazenéje, a jövőnek amaz igazi dala, a melyet a motor kerekeinek zúgása, szárnyainak susogása hintett alá az ámulva feltekintő budapesti ember fejére” – írta mámoros hangú beszámolójában a Tolnai Világlapja. Erről maradt le a budai park 1909-ben, három és fél évtizeddel később azonban a légi járműveké lett a főszerep, igaz, akkor már egyáltalán nem ünnepi kontextusban.
A második világháború alatt a Vérmezőt repülőtérként használták, könnyű futárgépek, illetve vitorlázórepülők szálltak fel és le a sík terepen. Az ostromgyűrű bezárultával ez életveszélyes mutatvánnyá vált, számos gép veszett oda a harcok során, egy német vitorlázó 1945 februárjában a szovjet tüzérségi támadás következtében az Attila út egyik házának tetejébe fúródott. A roncs – amely számos korabeli fotón látható – fél éven keresztül lógott ki az épületből, csak az év augusztusában távolították el. És a Vérmező ezt követően sem szabadulhatott a pusztítás emlékétől: a rommá lőtt budai Vár törmelékeit szórták szét a korábbi kaszálón, ezen a rétegen született meg később a park. A háború maradványai a mai napig a talpunk alatt fekszenek.
Lakóházba zuhant repülőgép az Attila úton, 1945 februárjában (Forrás: Fortepan)
Az I. kerületben a Tabán és a Gellérthegy mellett a Vérmező kínál jelentős zöldfelületet, a fekvéséből, méretéből és növényállományából adódó jelentősége miatt pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen állapotban fogadja a játszótérre, futni, sétálni vagy kutyát sétáltatni igyekvőket. A Budavári Önkormányzat hosszú ideje tervezi a park megújítását, hogy a Vérmezőt még zöldebbé és élhetőbbé tegye, és ebben a főváros támogatását is élvezi. 2017-ben fogadta el a Fővárosi Közgyűlés Budapest zöld infrastruktúrakoncepcióját, ennek alapján pedig 2021-ben megszavazta a Radó Dezső-tervet, amely „a zöldfelületi rendszer védelmének és fejlesztésének” konkrét lépéseit tartalmazta. Az I. kerület és a főváros V. Naszályi Márta polgármester kezdeményezésére 2019-ben állapodott meg a fejlesztésről, s bár a pandémia okozta gazdasági helyzetben beszűkültek a főváros anyagi lehetőségei, a Budavári Önkormányzat továbbra is kiemelt projektként kezelte a Vérmező megújítását, és a 2022-es költségvetésben 200 millió forintot különített el a park fejlesztésére, amely a területet kezelő Főkerttel együttműködésben valósulhat meg.
– Olyan parkot szeretnénk létrehozni, amely méltó a kerülethez – fogalmazott a Budai Hangnak Korsós Borbála korábbi alpolgármester. – A fejlesztés két részletben valósul meg. Első lépcsőben, 60 millió forintból megújul a Szitakötő játszótér, közel 4000 négyzetméteren végzünk gyepesítést és létesítünk vadvirágos kertet, illetve lecseréljük a padokat és a szemeteseket. A második fázis során 140 millió forintot fordítunk egy rekortán futókör kiépítésére, illetve a közvilágítás fejlesztésére. Utóbbira komoly hangsúlyt fektettünk, mert a hiányos világítás a park talán legnagyobb problémája, azt szeretnénk, hogy mindenki biztonságban átsétálhasson a Vérmezőn, akár éjszaka is.
Korsós Borbála elmondta, a projekt előkészítésével párhuzamosan közösségi tervezés is zajlott, amellyel a lakosság igényeit szerette volna felmérni az önkormányzat. Ennek a nyitott tanácskozásnak a jelenleg zajló munkálatokra nincs hatása, a második ütembe ugyanakkor – a lehetőségekhez mérten – akár új elemek is bekerülhetnek. A közösségi tervezés legfőbb célja azonban egyértelműen a Vérmező jövőképének kialakítása.
– A jelenlegi munkálatok egyelőre ráncfelvarrást jelentenek, a teljes körű megújítás még várat magára, ám a koncepció kidolgozásában nagy segítséget nyújtanak a helyi lakosok – fogalmazott Korsós. – Számos fontos téma merült fel a találkozókon, így a park rekreációs funkciói, a kutyatartók és nem kutyások békés egymás mellett élése, a közvécék helyzete és a növényállomány állapota is. A további lépések egyelőre csak a koncepció szintjén léteznek, de a főváros és a kerület is azt szeretné, ha minél hamarabb elindulhatna az átfogó fejlesztés.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/51. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg december 16-án.
