Hét évtized szünet után Budának ismét saját szikvize van: a Fény utcai piacon szeptember eleje óta üzemel a Buda Szóda. A palackozó megnyitása apropóján a szén-dioxiddal dúsított frissítő nyomába eredtünk.
Kétségtelen, hogy a világ sok mindent köszönhet a magyaroknak, de néha túlzásba esve szeretünk olyan sikertörténeteket is a magunkénak tulajdonítani, amelyek csak részben kötődnek hozzánk. Így van ez a szódával is, amit Jedlik Ányos bencés szerzetessel, a dinamó-elv leírójával kapcsolunk össze. Pedig a „szúrós vizet” már jóval előtte ismerte a világ. Joseph Priestley 1767-ben Dublinban szabadalmaztatta a maga által előállított szén-dioxiddal dúsított vizet, nem sokkal később a svájci–német J. J. Schweppe, a későbbi Schweppes & Co. alapítója fejlesztette tovább a szódavízgyártás technológiáját, 1813-ban pedig az angol Charles Plinth tervezte meg az első szódásszifont. De Jedlik Ányos érdemeit sem lehet elvitatni: az ő fejlesztései tették lehetővé az 1820-as évektől kezdve a szóda nagyüzemi előállítását, ennek köszönhetően pedig széles körben is elérhetővé vált a sokak által kedvelt frissítő.
Jedlik először 1826-ban a balatonfüredi ásványvíz helyettesítésére készített szódát, találmányát a legenda szerint Fáy András híres fóti borospincéjében mutatta be Vörösmarty Mihálynak, aki itt alkotta meg a fröccs kifejezést a Jedlik által kitalált spiccer helyett.
Hogy mitől olyan magával ragadó a bor és szóda párosa, azt Krúdy fogalmazta meg a legérzékletesebben: „Ehhez pedig bor kell a gyomorgyógyításra használt sör után. Vinkó, nyíri vinkó, a filoxéra előtti időből, amikor még nagyobb szabadsággal, vadabban, tehát ízesebben termett a régi szőlőtőke, mint manapság. Elszállítani nem lehetett ezt a bort, ott helyben kellett meginni, ahol termett. Jó volt hozzá a parádi víz, a szolyvai víz, a bikszádi víz, de végül nem nagyon nézegette az ember a savanyúvizeket, mert hiszen előbb-utóbb megunja őket, mint a felesleges gyomortöltelékeket. Talán legtovább tud versenyt menni a vinkóval a Rochlitz szódavize, mert az megpezsdíti, megkarcosítja, örömösíti a vinkót, valamit elvesz az üveg zöld, homoksárga színéből, és jelenteti a habzásával, hogy nem pincében, présházban vagy otthon vagyunk, hanem a kocsmában, ahol mindennap megfordul a félszemű szódás, és hordja a rózsaszínű, kék, zöld üvegeket.”
Jedlik az első szikvízgyártó üzemet 1841-ben Pest-Budán hozta létre, és a polgárosodó lakosságot annyira megnyerte magának a „hőbörgő víz”, hogy hamarosan ellepték a várost a szikvízüzemek. 1890-re már 826 ilyen típusú gyár működött az országban, a gyertya és szappanfőzők, és a légszesz gyártók mögött a szikvízkészítő iparosok voltak a legtöbben. Budán 1867-ben nyitott meg az első szikvízüzem, az Első Budai Szódavíz Gyár, melyet Frum István, a Római Császár patika tulajdonosa alapított, a Fő utca és a Batthyány utca sarkán működő gyógyszertárában. Halála után Werner Adolf vette át a gyárat, amely ezt követően a Kacsa utcába költözött, a Millacher Lajos vezette Első Magyar Ásványvízkészülék, Szifonszerelvény és Szikvízgyár közelébe. A Kacsa utcában működött egyébként korábban Ganz Ábrahám villamossági műhelye, és itt állt az Itáliából Budára települt Pietro Del Medico által alapított Első Magyar Szalámi Gyár is.
Millacher Lajos kapcsán érdemes megemlíteni a Kacsa utcától nem messze lévő Corvin téri kutat, amelyet a végakaratának megfelelően, az erre a célra hátrahagyott 20 ezer forintból emeltek, „hálából Budapest székes fővárosnak”. Lajos kútja – ahogy az a rajta elhelyezett emléktáblán olvasható – egy honfoglalás kori férfit ábrázol, amint szomját a kút vízével oltja, az alkotást pályázat útján választották ki. A Hauszmann Alajos, Steindl Imre, Stróbl Alajos és Fadrusz János alkotta bizottság Holló Barnabás munkáját ítélte megvalósítandónak.
De visszakanyarodva a Kacsa utcához, Schleicher József is ott palackozott szikvizet. Az egymás közelében álló üzemek 1898-as egyesítését követően az Első Budai Szódavíz Gyár folytatta a környéken a Frum által megkezdett tevékenységét. Részt vett a fúzióban a hazai nagyüzemi szikvízipar két úttörője Wagner Jenő és Emil cége is, a Wagner, Werner és Schleicher nevével garantált minőségű frissítőt egészen 1949-ig lehetett kapni.
Hét évtizedet kellett rá várni, de a II. kerületnek most már saját márkás szódavize van: szeptember elején, a Fény utcai piac első emeletén nyílt meg a Buda Szóda. Őrsi Gergely polgármester missziójának tekinti, hogy a piacot élő, közösségi térré alakítsa át, olyan hellyé, amit az itt lakók valóban magukénak érezhetnek. Az üresen álló standokat, üzleteket ezért is töltenék meg olyan funkciókkal, amit máshol a környéken nem nagyon érnének el a lakosok. A Buda Szóda létrehozásánál természetesen szempont volt a környezettudatosság erősítése is, hiszen a palackozóval ki lehet váltani az eldobható műanyag flakonos ásványvizek egy részét.
A Buda Szóda palackjai többször felhasználhatóak, újratölthetőek, a víz ötkomponensű szűrőn áthaladva kerül a saját hűtéssel ellátott palacktöltő készülékbe, majd a tisztított palackokba. A töltési folyamat bárki számára nyomon követhető, így a szemünk előtt éled újra a régen oly népszerű szikvízgyártás. Szintén a környezettudatosság jegyében szeretnének a környékbeli vendéglátóhelyekkel is együttműködni, így csökkentve a fuvarozás okozta környezeti terhelést, mivel nem kellene az itt működő éttermeknek, bároknak, kocsmáknak vidékről hozatnia a szódavizet. De ha lesz rá igény, akkor a jövőben akár tisztított vizet is lehet vásárolni majd a Buda Szóda standjánál.
A kezdeti időszakban szűkített nyitvatartással várják a vendégeket: csütörtökön, pénteken és szombaton 8-tól 14 óráig. Egy 1,5 literes palack 560 forint, a töltési díj pedig 110 forint. A közeljövőben a Marczibányi Téri Művelődési Központban, a Klebelsberg Kultúrkúriában és a Gyarmati Dezső Uszodában hoznak majd létre cserepontokat, de a piac vonzáskörzetében elektromos kerékpáros kiszállítást is terveznek.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/38. számában, annak is a Budai Hang mellékletében jelent meg szeptember 16-án.
