Theresa May miniszterelnök szerdán bemutatja a brit kormánynak az unióval kötendő brexit megállapodás első tervezetét. Mi vár ránk?
Cikklapozó
Hiába szeretné átszabatni az olasz költségvetési hiánycélra és növekedési célra vonatkozó terveket Brüsszel, arra a kabinet nem hajlandó - közölte Matteo Salvini.
A MATESZ friss adatai szerint újabb ötezer vevő pártolt el Mészáros lapjaitól; a kormánybarát személy megjelenése azonban nem mindig jelent zuhanórepülést – írja elemzésében az Mfor.
Számos fővárosi kórháznak is igen nagy plusz terhet okoz a köznyelvben csak hajléktalanrendeletként nevezett szabályozás.
Bíróság dönt a főúri gyűjtemény sorsáról, melyet a magyar állam a kommunista rezsimek törvényeire hivatkozva igyekszik magánál tartani.
Eljött a pillanat, amikor a trollkurzus már nemcsak az egyéni szabadságjogokat és a békét fenyegeti, hanem az esőerdőket, s ezáltal a Föld ökoszisztémáját.
A román kormányt elítélő határozatot szavazott meg az Európai Parlament, a Néppártból csak tízen szavaztak ellene.
Börtönre ítélték egy 600 ezer eurós Mercedes beszerzéséért. Menedékjogot kért.
Ezért alaposan ki is vizsgálták a borostáját.
Január végétől kezdődően egy héten keresztül lehetne szavazni Tarlós István kihívójára. Internetes voksolásra is lehetőség van, de ahhoz is kell előtte egy személyes adategyeztetés.
Andy Vajna néhány héten belül átadja a televíziót.
Nyilvánosan elérhető telefonszáma pedig nincs is a kis nyírségi kft.-nek.