Ki mondhatta, és mikor a Parlamentben? „Kövér Lászlót hallgatva pedig eszembe jutott Lenin, aki alig fészkelte be magát a Kremlbe, máris kijelentette, hogy: aki tőlem jobbra van, az szélsőjobboldali, aki balra van, az szélsőbaloldali, aki előttem áll, az veszélyes, aki mögöttem áll, és nem azt a sípot fújja, amit a szájába tettek – az a nép ellensége. Egészen tragikus számomra, hogy Kövér László a nép előtti, a népet érintő kérdésben a tisztázó szemléletet tartja veszélyesnek, nem pedig a diktatórikus Kádár-klikk homályos, titkos pénzügyi manipulációit.” Eörsi Mátyás 1999-ben? Szabó Tímea 2012-ben? A válasz meglepőbb lehet: G. Nagyné Maczó Ágnes 1991. március 5-én. Egy 1992-es felszólalásában pedig Orbán-doktrínát emlegetett, a fideszes politikus „antiliberális” és „antidemokratikus” javaslatát kérve számon.
Vitatható jelenség, mikor ellenzéki érzelmű elemzők, megmondók állnak elő azzal: ők már a 90-es évek elején megmondták, hogy… Sőt, már a Nagy Imre-újratemetésen is mindent láttak Orbánon! Ugyan már. A miniszterelnök és a Fidesz változásához épp hogy sokat hozzátettek azok, akik a kezdetektől a legvadabb képtelenségekkel támadták. De az MDF-támogatta, majd FKGP-s Maczó Ágnes kevésbé illik a „rettegő liberális” kategóriájába. Ezekben a felszólalásaiban is kiállt a konzervatív ügyek mellett, például a megengedő abortuszügyi álláspont ellen. A neve persze kevésbé lehet ismerős azoknak, akik már a 2010 utáni politikai életen szocializálódtak. A korábbiak pedig inkább ironizáltak a nevén, politikai mozgásán, világlátásán. Hozzátett ehhez Maczó is, aki például külön könyvet írt arról, hogy a kisgazdapárt nélküle leginkább csak vergődik. De ettől még érdemes volt a véleményével megismerkedni.
Meg is örültem hát, amikor a Nyugati aluljáró antikváriumában szembejött férjével, G. Nagy Iliánnal közös 1993-as kötete, a Hogyan mentsük meg Magyarországot? Benne a fenti beszédekhez hasonló gyöngyszemekkel. Tanulságosak a parlamenti felszólalások, vagy épp közösen jegyzett, Magyar Fórumban megjelent cikkük. És persze sok nem teljesült vagy épp megkérdőjelezhető, túlzó, esetleg bizarr állítás is akad. (Csurka és Jézus analógiába állítása, mondván, mindkettőt azzal „vádolták”, hogy hatalomra tör. Vagy ’93-ban a sejtetése, hogy Orbán nagykoalíciót akarna.)
Ki elemzi a politikát, politikusokat? Mindig érdekes kérdés. Polcomon egyaránt ott van Horn Gyula Cölöpökje, Igor Janke Hajrá, magyarok!-ja. Elek István 1995-ös könyve, Molnár Róbert 2001-es Torgyán-kötete, Az elnök embere voltam. Érdekes olvasmányok. Sokszor szórakoztatóak. Lényeglátók, gyakran abszurdak. A „ki elemez?” kérdésre válaszolva pedig előkerülhet a Bozóki András, Stumpf István és Javorniczky István jegyezte, 1998-as Magyar politikusok arcképcsarnoka. Az Orbánról szóló rész címe: „Egy kis párt nagyratörő elnöke”. A Maczóról, Lányi Zsoltról és Timár Györgyről szóló: „Kicsi, kisebb és még kisebb kisgazdák”. A Magyar Nemzetben indult sorozat volt ez, Javorniczky két politológust kérdezett. Ma inkább – a kitérők ellenére is – politikusoknak nevezném őket. Tehát: riválisoknak. Ismerős jelenség az elmúlt harminc évből, hogyan lesz elemzőből politikus és fordítva. Minduntalan ahhoz a kérdéshez vezet ez vissza: ki határozhatja meg a narratívát? Talán Maczó Ágnes 1993-as kötete is hozzá tehet érdekes részleteket a nagy képhez.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/18. számában jelent meg, május 5-én.
