Nem mindennapi leletre, egy 16. századi hajó szinte majdnem teljesen ép fa törzsére találtak rá egy elárasztott kőbányában Anglia délkeleti részén – derült ki a BBC Ásatások Britanniában című műsorából. Az I. Erzsébet királynő uralkodása (1558-1603) idején készült hajó roncsát még 2022 áprilisában a CEMEX bányászati cég munkatársai fedezték fel a kenti Dungeness egyik elárasztott, a mai partvonaltól már mintegy 300 méterre a La Manche-csatornában fekvő korábbi kőbányájában, és értesítették a helyi hatóságokat. A hajó feltárását és kiemelését a brit kormányzat műemléki környezetet védő Historic England nevű szervezetének megbízásából a Wessex Archaeology elnevezésű régészeti vállalkozás végezte el.
A hajó kocsányos tölgyből készült, és a favázából vett mintegy száz minta szénizotópos kormeghatározása szerint az alapanyagokat valamikor 1558 és 1580 között vághatták ki, azaz maga a bárka is ekkor épülhetett. A beszámoló szerint a roncsot egykor tengeri szállítmányozásra használták, tanulmányozásával sok mindent megtudhatnak annak a korszaknak a korabeli hajóépítési technológiájáról, amelyben az Egyesült Királyság belépett a nemzetközi tengeri kereskedelem véráramába.
A lelet azért fontos, mert pont egy olyan időszakból maradt meg, amikor átalakult a gyártás technikája: a 15. századtól a hagyományos, a rómaiaktól átvett és többek között a vikingek által is alkalmazott klinker konstrukcióról átálltak a vázra épített karvel megoldásra, amikor először a belső keretet építették meg, majd később egy síkban fektetett deszkát adtak hozzá ehhez a keretekhez, hogy így egy sima külső hajótestet hozzanak létre. Ezzel a technikával aztán a korábbiakhoz képest nagyobb és erősebb hajókat tudtak építeni, aminek köszönhetően többek között Amerika pont ebben az időszakban történő felfedezését követően az Atlanti-óceánon át zajló kereskedelem és utazás is komoly lendületet vehetett.
A régészek nem győzik kiemelni, nagyon ritka ilyen roncsra bukkanni, ugyanis a fa csak speciális, levegőmentes környezetben képes pár évnél tovább megmaradni a vízben. Így az, hogy egy majdnem teljesen ép – kutatható és tanulmányozható – hajótörzsre leltek, kivételes alkalom.
– Régészeink lézerszkenneléssel és digitális fényképezéssel feltérképezték a hajót. Munkánk végeztével a faanyagokat visszahelyezik az egykori kőbányába, ahol feltárták őket, hogy az iszap továbbra is megőrizze a maradványokat – írta közleményében a Wessex Archaeology.