Három nap alatt három, egymást egyébként nem ismerő ismerősöm mondta azt, komolyan gondolkozik azon, hogy elhagyja Magyarországot. Illiberális idetévedtek kedvéért: nem Minszk, Baku, vagy Novoszibirszk a tervezett úti céljuk, jellemzően Nyugat- és Észak-Európában képzelik el az újrakezdést. Kimondott kenyérgondja egyiküknek sincs, jellemzően középosztálybeliek, kiköltözési terveik pedig eltérnek egymástól, de volt egy mondat, amit mindhárman megfogalmaztak, majdnem ugyanazokkal a szavakkal: hogy a gyerekeik érdekében akarnak távozni. Látják ugyanis, hogy milyen állapotban van például a magyar közoktatás, és annyira azért nem keresnek jól, hogy Szabó Tünde gyermekei mellé befizessék és becsempésszék a sajátjaikat egy nemzetközi elitiskolába pusztán csak azért, hogy szaktanár tanítsa őket minden tárgyból.
Íme, a nemzeti együttműködés rendszerének legnagyobb önellentmondása. Miközben a kormányzat a nemzethalált elkerülendő lassan már a focimeccsek félidejében is szülésre buzdít a sörreklámok és a migránshírek között, addig pont azok fognak jó eséllyel távozni az országból, akik gyermekvállalásukkal már lassítottak valamennyit a közelgő demográfiai katasztrófán. Mert aki nem akarja, hogy a gyerekéből foglalkozásokon tengődő kamasz, majd alulképzett felnőtt váljon, az hajlamos lesz megindulni maga is. Így aztán hosszútávon derül majd ki, hogy mennyit is ért valójában a csillogó szemmel hirdetett csok.
Egyre több magyar család választ iskolát Ausztriában
Szülők mesélték el lapunknak, miért tesznek így.
Pontosan ugyanolyan hazug politikai termék ez is, mint a kerítéssel megvédett keresztény Európa, a Németh Szilárddal lebirkóztatott rezsidémon, vagy a népszavazással megakadályozott óvodáskori nemváltás. Ha lenne jó oktatás, jó egészségügy, versenyképes bér, stabil lábakon álló nyugdíjrendszer, akkor semmi szükség nem lenne a politika vietnami kenőcseként mindent összeragacsoló családtámogatási látszatintézkedésekre. Akkor ugyanis nem lenne ennyire hatékony a külföldi agy- és karelszívás és nem lenne ilyen húsbavágó a minket sújtó emberi erőforráshiány. Tizenhárom éve lett volna az állampártnak és a pártállamnak, hogy rendezze közös dolgainkat, csak hát ebben éppen saját jövőzabáló politikájuk miatt váltak saját maguk a legnagyobb kerékkötőjévé.
Ettől persze a jövő még elkezdődik majd. Kinek a fizetős magániskolában, kinek a nyugati közoktatásban. A többieknek meg majd jó lesz az a hatodik koporsó abban a bizonyos ázsiai zsákutcában. Arról már úgyis olyan sokat meséltek nekik.
