Jó lenne, ha a kormányoldal felhagyna a mozik támadásával, főleg így, hogy az elmúlt másfél év jelentős részében működni sem hagyta őket.
Koffein
Orbán Viktor hitelből vívja úgynevezett szabadságharcát Brüsszellel. Kádár János pedig hunyorogva töpreng egy másik világban: most akkor ki is az ő legjobb tanítványa?
Kommunikációs kampányra futja, a valós tájékoztatás már nem igazán érdekli az érintetteket.
Hiányzik a drámai feszültség a politikából, a közönség pedig unatkozik. Nem csoda, hogy érdekli egy előválasztási vita.
Sokkal kényelmesebb börtönnel fenyegetőzni itt, leszámolástól rettegni ott, időközönként pedig szerepet cserélni, mint szembenézni azzal, hogy mivé is tette ez az elit az országunkat.
Ferenc pápa más ligában játszik, másik dimenzióban mozog, ám szavai, gesztusai nem hagytak kétséget afelől, hogy pontosan tudta, merre jár.
Bármilyen jól tematizál különböző álproblémákat a kormányzat, a valósághajlításnak megvannak a határai.
Milyen küldetésre gondol a miniszterelnök, mikor a beosztottai az általa vezetett államot olyan pofátlan nyíltsággal szervezik ki a haverjainak és rokonainak, amire még a rendszerváltó balliberális gazdasági elit is csak csettintene.
A konteókkal szembeni kiállás sem lesz túl hiteles, ha máskor mi is rögtön bedőlünk minden olyan cikknek, ami az előfeltevéseinket erősíti.
Mi lenne, ha a két országos ellenfél szemtől szembe játszaná le ezt a meccset?
Az oltási kampány során nem sikerült, a Stop Gyurcsány!-petícióval viszont mindenki ajtaján bekopogtat a Fidesz.
A kommunikációs trükköket lehet épp kritizálni, de valóban az a helyzet, hogy a koronavírus ellen leginkább az oltás segíthet.
Azzal a fideszes attitűddel állunk szemben, amit a közélet minden területén megtalálunk, ahova a Fidesz (és persze a picuri KDNP) beteszi a lábát.
A terrortámadás után a kemény tálib uralom mellett/helyett az ország káoszba süllyedése is a lehetséges forgatókönyvek között szerepel. Vagyis az eddig elképzelt rossznál lehet még sokkal rosszabb is.