Mi, nemzetben, hazában (és osztalékban) gondolkodó patrióták csak örülhetünk, hogy elhangzott a jelszó: résen kell lennünk!
Koffein
Ritka alkalom a mostani, amikor jól belelátni a Fidesz által ellenőrzött erdélyi sajtó működésébe.
A propagandának most könnyű dolga van. Nem megvagdosott hangfelvételekből kell kicsiholnia a nagy sztorit, elbábozva az oknyomozó újságírást; maga a miniszter leplezte le a gyalázatos tervet.
Nem igazán tudom hová tenni, amikor kormánypárti kommentelők a feleségével közös tánca miatt gúnyolódnak Márki-Zay Péteren.
Gyönyörűséges multikulti sztori a bevándorlásmentes magyarhonból.
Emberek sorsa múlhat azon, hogy örökbefogadják-e őket, vagy sem. És egyáltalán nem segít rajtuk, ha az intézményrendszer bűnöst csinál az azonos nemű párokból.
Megint a foci világa mutatja meg nekünk a rendszer igazi arcát.
Innen már csak egy logikai lépés, hogy a kormány a külföldi bűnözők elengedésével voltaképpen a szuverenitásunkat fenyegeti. Vagy legalábbis olyan tevékenységet folytat, amely érdemes lehet a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal figyelmére.
Jól keresnek a vállalkozó szakmunkások, ezt egy új felmérés is alátámasztja. Kérdés, hogy milyen áron.
Nem csak politikai feketelista létezik a honi kulturális szférában, sok helyütt nem fogadják például a nyíltan homoszexuális művészeket sem.
Orbán Viktor a maga megszokott módján terelte új mederbe 2013-ban a felsőoktatásról szóló vitát. Hasonló érzésem volt Lázár János keddi bejelentéseivel kapcsolatban is.
Ugyanaz a kör szeretne 2006-ra emlékeztetni, amelyik tapsol a minden értelmes ellenzéki kezdeményezést összegyurcsányozó Ferinek.
Nem tudhatjuk, hogy a hivatal tevékenysége kimerül-e majd unalmas jelentések megfogalmazásában, vagy harcosabb üzemmódba kapcsol a kampányban. Attól tartok, ezt nem is Lánczi Tamás dönti el.
Ebben a „komoly állapotban” nem lehet érvelni, valós ügyekkel foglalkozni, problémákra rámutatni – Dezse és a betelefonáló esete.
Rengeteg honfitársunk él egyedül, elmagányosodott, ilyetén boldogtalan társadalom a miénk. És innen indulhatna a gondolatsor, hogy a magányos és boldogtalan honpolgár a közös ügyeket is kevéssé éli meg, át, ami aztán a közelmúlt aktuálpolitikájába torkollhatna.