Tömeges elszegényedésre számít, éhséglázadásra nem Ferge Zsuzsa. Ez volt a fő üzenete a neves szociológussal, szegénységkutatóval a szombati Népszavában megjelent interjúnak. Azért (is) kaptam fel a fejem, mert napokkal korábban volt szerencsém a Kötöttfogás műsorát vezetni, ahol Konok Péter történész nagyon is elképzelhetőnek tartotta, hogy valamikor ősszel-télen a tömeges elégedetlenség elsöpri a rezsimet.
Én nem csak azért vagyok óvatos a kérdésben, mert néhány hónap múlva úgy is okosabbak leszünk. Hanem magam sem tudom, mit bánnék jobban. Ha a propagandagépezet kudarcot vall, és a lecsúszó, áprilisban becsapott tömegek nem valamilyen külső erőt okolnak a sorsukért, hanem a saját züllött politikai elitjüket, amelyet megpróbálnak elzavarni? Ez kiszámíthatatlan, veszélyes következményekkel járna.
De a Ferge Zsuzsa-féle forgatókönyv sem éppen felvillanyozó: minél tömegesebb az elszegényedés, annál természetesebb is. A szegénység bármeddig fokozható, a társadalom ebbe is beletörődik. Vagyis a hatalomnak nincs igazán mitől tartania, szabad az út a további megszorítások előtt.
Nem jönnék elő régi példákkal, 1956-tal vagy történelmünk más drámai pillanatával, hiszen ma olyan időket élünk, amikor a legközelebbi jövőnek is az a legfőbb jellemzője, hogy kifürkészhetetlen. Tény, Ferge Zsuzsa álláspontját erősíti a rendszerváltás utáni időszak eddigi legnagyobb politikai-társadalmi krízise. A választók 2006-os átverése miatti lázadás elhalt; Gyurcsány Ferenc távozását nem a társadalmi nyomás kényszerítette ki, az MSZP vezette kormány kitöltötte mandátumát.
Most olyan ellenzéki erő sincs a színen, amely az elégedetlenség élére állhatna. Olyan meg végképp, amelyik világos és hiteles programot, alternatívát mutatna fel az orbáni megszorító politikával szemben. Gyurcsány Ferenc nem győzi világgá kürtölni, hogy készül valamire, de óvatos duhajként alighanem sejti, egy elszabadult népmozgalom nemcsak a Várba költözött miniszterelnök hatalmát, hanem az ő ellenzéki padsorokba szóló parlamenti örökbérletét is veszélyeztetné.
Az út szélén hagyott társadalom előtt így az Orbán Viktor iránti – ha megversz is, imádlak én-típusú – rajongás, a fogcsikorgató-káromkodó belenyugvás és a minden mindegy alapon kirobbanó lázadás útja marad a közelgő nehéz időkben. Egyelőre minden más út járhatatlannak látszik. Szegény ország!
Olvassa reggeli véleménycikkünket, valamint az elmúlt nap legfontosabb híreit és a következő órák várható eseményeit összefoglaló „képbehozónkat” kora reggel már a postafiókjába érkező hírlevelünkben! A kávé koffein a testnek, a Magyar Hang reggeli hírlevele koffein a szellemnek! Iratkozzon fel és kezdje velünk a napot!
