Teljesítményfrász

Teljesítményfrász

A pedagógusok mellett kiállt tömeg uralta 2022. október 23-án az utcát (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bármelyik túlhajszolt, már így is ezer sebből vérző rendszerben dolgozó munkavállaló frászt kapna attól, ha egyik napról egy másikra ismét egy új teljesítményértékelési rendszerrel akarnának rajta segíteni – még akkor is, ha a teljesítmény mérése önmagában nem ördögtől való.

Borítékolható volt, hogy kitör a felháborodás, amikor kiderült: a kormányzat új teljesítményértékelési rendszert vezetne be a közoktatásban, és „ennek keretében” akár a tanári fizetések csökkentését is kilátásba helyezte. No és persze várhatóan újabb adminisztrációs terheket, új akadálypályát, amelynek a pedagógusoknak – a tíz éve bevezetett életpályamodell számos problémája után – meg kellene felelnie.

A teljesítményértékelés bevezetése olyan sürgős volt a kormánynak, hogy a módosításokat már a tavaszi ülésszakban el is fogadhatja az Országgyűlés. A Belügyminisztérium kérdőívére válaszolva a kitöltő pedagógusok nagy arányban támogatták a teljesítményértékelés bevezetését – igaz, azt nem kérdezték meg tőlük, hogy vajon egyik percről a másikra óhajtják-e, vagy esetleg szeretnék, ha előtte azzal foglalkozna az oktatásirányítás, hogy mennyire adottak a közoktatásban a jó teljesítmény feltételei. A minisztériumi kérdőív egyébként ilyen problémákra vonatkozó kérdéseket is tartalmazott, arról egyelőre mégsem láttak napvilágot részletes javaslatok, hogy mivel kívánja segíteni az oktatási kormányzat a tanárokat és óvodapedagógusokat. Csökkenhet-e számottevően a tanárok és a diákok óraszáma, és ha igen, pontosan mitől fog csökkenni? Mitől fognak csökkenni az irreálisan magas osztálylétszámok vagy az óvodai csoportlétszámok? Mitől lesz magasabb a pályára lépő fiatalok száma? Hogyan csökkentenék az adminisztrációs terheket? Hajlandó-e a kormányzat alaposabban felülvizsgálni a Nemzeti Alaptantervet, amely rengeteg kritikát kap a megtaníthatatlannak tartott tananyagmennyiség miatt? Mivel fognak hozzájárulni a munkaerő teljesítményének javulásához? 

A kormány egyelőre egy tíz százalékos béremeléssel segíti a pedagógusokat, amely az infláció felét sem fedezi. Másrészt egy újabb, immár 23 százalékos béremelést helyezett kilátásba, bizonytalan időpontban. Ha megérkeznek az uniós pénzek és az idénre ígért béremelés, akkor szerencsés esetben nagyjából annyit fog érni a tanerő fizetése, mint az inflációs sokk előtt. Ezen kívül az a kormányzat ajánlata, hogy a pedagógusbér öt év múlva eléri az OECD átlagát – a diplomás átlagbér 80 százalékát, szemben a mostani 60 százalékkal. Vagyis a kormány öt év „múlvára” ígéri a tanároknak az átlagos bérszínvonalat – tehát nem kiemelt bérezést, hanem az átlagot, miközben Magyarországon az infláció most dönt rekordokat.

Egy ilyen ajánlat valószínűleg nem sok (potenciális) munkavállalót hoz lázba, ami azért lehet probléma, mert az oktatás színvonala részben éppen a pedagógushiány miatt alacsony. Ezért, és a tananyag mennyisége miatt nagy a leterheltség – a diákoké is.

A teljesítménybérezés nem ördögtől való, javíthat a teljesítményen, de nem csodaszer. Akitől a munkája során eleve túl sokat kérnek túl kevés idő alatt, aki kiszámíthatatlanságban él, mert néhány évente felforgatják az életét – hol egy új életpályamodellel, hol egy új alaptantervvel, hol egy új teljesítményértékelési rendszerrel – és aki rövid távon nem számíthat az anyagi helyzete érdemi javulására, de a többi, munkáját akadályozó problémája megoldásában sem feltétlenül bízhat, az valószínűleg továbbra sem fogja tudni kihozni magából azt a pluszt, amelyre a magyar közoktatásnak olyan nagy szüksége lenne.

Olvassa reggeli véleménycikkünket, valamint az elmúlt nap legfontosabb híreit és a következő órák várható eseményeit összefoglaló „képbehozónkat” kora reggel már a postafiókjába érkező hírlevelünkben! A kávé koffein a testnek, a Magyar Hang reggeli hírlevele koffein a szellemnek! Iratkozzon fel és kezdje velünk a napot!