Többet hallottunk az elmúlt néhány napban az Elk*rtuk című új magyar krimi bemutatójáról, mint a Polgári Törvénykönyv módosításáról. Pedig alapvető és nagyon érzékeny családjogi kérdésben nyújtott be módosító javaslatot nemrég az igazságügyi miniszter, Varga Judit. A módosítás évtizedek óta bejáratott rendszert alakít át néhány rövidke rendelkezéssel, amikor lehetőséget ad a bíráknak, hogy ha a válófélben lévő szülőknek nem sikerül megegyezniük, akkor akár az egyik fél kérésére is elrendeljék a gyermek közös felügyeletét. Illetve elrendelhetnek úgynevezett váltott elhelyezést is, vagyis azt, hogy a gyermek felváltva töltse az idejét a két különvált szülőnél. A témával a Magyar Hang pénteken megjelenő számában részletesebben is foglalkozunk.
Egy fikciós filmmel szemben, ami helyenként valós eseményekre épül, másutt pedig nem, ez a mostani törvénymódosítás a valóságban is fontos változásokat hoz a magyar társadalom életében. A házasságok és élettársi kapcsolatok jelentős része ugyanis nem fog egész életre szólni, tömegek találják tehát szembe magukat a gyermekelhelyezés kérdésével – és így mostantól ezzel a törvénymódosítással is – évről-évre.
A kormánypárti politikai elit úgy döntött, hogy mostanság egy krimi bemutatóján kell felvonulnia, és ezen túlmenően is ki kell használniuk a politikusi léttel járó nyilvánosság minden lehetőségét, hogy a csapból is ez a film folyjon. A valódi politikai vitákat ez nyilván háttérbe szorítja. Ahogy az sem segíti az értelmes diskurzust, hogy még a családjoggal foglalkozó civil szervezetek is csak akkor szereztek tudomást a gyermekelhelyezés szabályait módosító javaslatról, amikor már gyakorlatilag késő volt, hiszen a véleményezésre csak egy hetet kaptak, és úgy néz ki, a Parlament rövid úton el is fogadja majd a javaslatot. Ráadásul egy salátatörvényben, számos más jogszabálymódosítással együtt terjesztette be a javaslatot miniszter, ami garantálja, hogy a figyelem még csekélyebb lesz – olyannyira, hogy az érintett hétköznapi polgár jó eséllyel csak akkor szerez tudomást a legérzékenyebb életviszonyait közvetlenül érintő javaslatról, amikor azt már el is fogadták.
Azt sem lehet mondani, hogy az ellenzéki politikai erők csillapíthatatlan szenvedéllyel vetették volna rá magukat a törvényjavaslatra, és addig boncolgatták volna a módosítás hátterét és lehetséges következményeit, hogy a végén szinte lehetetlen lett volna nem erre figyelni. Az Elk*rtuk esetében ez például szakasztott így történt.
Természetesen sok más fontos közüggyel kell foglalkoznia a nyilvánosságnak egy családjogi törvényjavaslaton kívül is, az energiaáraktól a repülőtér megvásárlásán át az uniós ügyekig, de az azért elárul valamit, hogy az egyetlen létező kormányzati sajtótájékoztatón, a csütörtöki Kormányinfón a téma még csak szóba sem került, ezzel szemben az Elk*rtuk többször is.
Szó sincs róla, hogy bármit is számon kellene kérnünk azokon a nézőkön, akiket az Elk*rtuk megindított, feldühített, megrémisztett, felidegesített, megnevettetett vagy elcsodálkoztatott. Ilyenek a filmek, erre valók. Lehet akár politikai vonatkozásuk is, ez sem most először fordulna elő a filmtörténetben. De mindezzel együtt az Elk*rtuk továbbra is csak egy film. Mozi, nem pedig a jövőnket jelentősen befolyásoló politikai döntés.
