Amikor audiofil ismerősöm arról győzködött, hogy márpedig a hangfalak aljába igenis csavarjam be a négy tüskét, kell a jó hangzáshoz, hogy azokon álljanak, és felejtsem el a gyári csatlakozót, aranyozottra cseréljem, meglátom, pardon, meghallom majd a különbséget, szolidan megmosolyogtam. Audiofil azóta se lettem, de azért két, árkategóriában eltérő hangszóró, füllhallgató között hallom a differenciát, megértem hát, hogy Novák Katalin államfő a Steinway&Sons-tól választott köztársasági elnöki versenyzongorát 66,4 millió forintért. Olyasmi lehet ez, mint a fent említett jackdugó, számomra érzékelhetetlen, az értő közönség azonban kiszúrja, hogy hát jó-jó, szépek a felsők, dübörög a basszus, de azért egy kis arany nem ártana ott a kábel végiben. Ha tehát valamely fontos és/vagy diplomáciai fogadáson megszólal a Sándor-palota zongorája, akkor az szólaljon is meg, ezekben a magas körökben bizonyosan akad néhány audiofil, aki majd elismerően cuppant (szigorúan némán), és megjegyzi magában, hogy lám, a sorosista-brüsszelita nemzetközi lejárató kampány propagandájával szemben Magyarország nem, hogy setét illiberális féldiktatúra, hanem egyenesen a legfelsőbb kultúráknak hazája.
Ráadásul Novák Katalinék még vissza is fogták magukat, mivel nem a cég csúcstermékére ikszeltek a webshopban, a Stuart&Sons Beleura Concert Grand ugyanis 300 ezer dollárba kerül, ami jelen pillanatban úgy 100-102 millió forintot jelent. Na, de most már kíváncsi lettem, mit tud a kisebbik Stuart&Sons, jó volna meghallgatni élőben, hátha előttem is megnyitja kapuját az audiofilizmus varázslatos világa. Ehhez már csak be kéne jutni a Sándor-palotába, amire Stumpf András válaszonline-os interjúkalandjából kiindulva meglehetősen mérsékeltek az esélyeim. De nem adom fel, felkészülési jelleggel pedig előkotrom a valamelyik fiók valamelyik mélyére zsuppantott hangfaltüskéket.
