Az ember mindig is igyekezett megkülönböztetni magát minden más élőlénytől, önnön felsőbbrendűségét bizonyítandó. Sokan talán még mindig abban a hiszemben élnek (ahogy ez nagyjából fél évszázada még a laikus közfelfogás volt), hogy az embert az teszi különlegessé az „állatokhoz” képest, hogy ő gondolkodik. Vagyis intelligens. Ez a téveszme talán már a legtöbb valóban gondolkodó ember tudatából kiveszett (egyértelmű ugyanis a kontinuitás az állatok és az ember mentális képességei között), ugyanakkor manapság hajlamosak vagyunk átesni a ló túloldalára. A haladó elvek szerint ugyanis ma már minden intelligens. A bogarak, a növények, a gombák, talán még a baktériumok is.
De mi is az az intelligencia, és milyen értelemben birtokolhatja ezt a képességet az emberen kívüli világ, benne az összes élőlénnyel és a számítógépekkel is? Ezt a kérdést járja körbe James Bridle Az emberi intelligencián túl című könyve. Bridle-ről annyit érdemes tudni, hogy nem kutató, hanem művész és író, aki általában a technológia általa elképzelt (vagy inkább félt) jövőről szokott értekezni. Népszerű figura, techkonferenciák sztárelőadója, ami a mesterséges intelligencia hatalomátvétele után játszódó posztapokaliptikus mozik és videójátékok divatja láttán nem meglepő. Bridle ugyanis meglehetősen pesszimista jövőt vizionál, amely elrontásában nagy szerepük lesz az egyre okosabbá váló gépeknek.
Az emberi intelligencián túl, ahogy sejthető, megtalálja az intelligenciát a legkülönfélébb életformákban és egy sor gépben. Az persze kérdés, mennyire megalapozott intelligenciának hívni szinte bármilyen jelenséget, amelynek során az élőlény reagál a környezetére. Például előkerülnek (természetesen) az erdei fákat összekötő mikorrhiza-(gomba-) hálózatok, amelyeket egyes – periferikus – kutatók afféle idegrendszernek igyekeznek láttatni, csak mert rajtuk anyag áramlik egyik fából a másikba. Vagy szó van „intelligens” növényekről is, amelyek olyan ingerekre (például a hangra) is reagálnak, amit nem várnánk egy növénytől. De vajon ezek a jelenségek (amellett, hogy meglephetik a laikusokat) mitől intelligensebbek, mint a régi unalmas, csöppet sem intelligensnek tűnő jelenségek?
A válasz erre nyilván az, hogy az „intelligencia” nem létezik a világban mindaddig, amíg bizonyos jelenségekre mi, emberek nem aggatjuk rá az „intelligens” címkét. Márpedig általában ott követjük el a hibát – és ebbe a csapdába Bridle is beleesik, miközben pont ez ellen próbál érvelni –, hogy azokat a viselkedéseket tartjuk intelligensnek, amelyek látszólag emberszerűen működnek. Magyarul, ha valami azt csinálja, amit egy értelmes embertől is elvárnánk, akkor intelligens. Még akkor is, ha a legegyszerűbb fizikai jelenség áll a hátterében, mindenféle idegi aktivitás nélkül. De mi indokolja, hogy egy teljesen más kényszerek között élő bármi emberszerűen viselkedjen, ha ő teljesen mástól lesz sikeres? Kissé tájékozatlan megközelítés ez.
A kötetben bemutatott technológiai vívmányok és biológiai jelenségek azonban önmagukban megkapóak, és a leírásuk nem rugaszkodik el a realitástól. Így a kötet érdekes lehet az intelligencia mibenléte iránt érdeklődő (de arról azért olyan sokat nem tudó) olvasó számára, még ha a szerző interpretációi nem is feltétlenül segítik a tényleges összefüggések feltárását.
James Bridle: Az emberi intelligencián túl. Ford.: Lévai Márta. Libri Kiadó, 2022. 5499 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/4. számában jelent meg január 27-én.
