Mennyit alszik Nádas Péter, és miért költözött Gombosszegre? Miért nem érzi magához annyira közel Kosztolányi Dezsőt? És miért nem ért egyet azokkal, akik szerint egy nekrológnak elsősorban a saját, személyes fájdalomról érdemes szólnia? Károlyi Csaba terjedelmes interjúkötetében, az Egy teljes évben szó esik mindenről, amit csak el tudunk képzelni. A legalapvetőbb kérdésekről is, persze: mi inspirálta az Emlékiratok könyvének megírására, hogyan jellemezné a Párhuzamos történetek munkafolyamatát? És ki kérte arra, ha nem Aczél György, hogy a nyugati utazásairól írjon beszámolókat? Hogyan utasította vissza mindezt az Egy családregény vége szerzője?
Károlyi Csaba alapos kérdező – és legfőképpen: felkészült. A beszélgetések alapján a legutolsó részletig ismeri a Nádas-életművet, ideértve, mondjuk, egy-egy alkalmi Holmi-megjelenést, az íróról született monográfiákat, vagy azt, hogyan látták interjúpartnerét más neves írók, költők.
A kérdezőt nemcsak az érdekli, Nádas miért ír vagy beszél valamiről, hanem az is, hogy amiről nem, arról miért nem. A személyes vonatkozások hasonlóképp foglalkoztatják, mint a szakmaiak. Azt mondja Nádas, amikor a 2003-ban elhunyt irodalmár-esztéta, Balassa Péterhez való viszonyát, illetve általában is a különféle kapcsolatait jellemzi: „Ha én többre értékeltem volna őt, mint a monográfiáját, akkor bolond lettem volna. Az embernek a munkája a leglényegesebb vonása, ami azonban nem menti fel őt etikából. A szerelem az egyetlen kivétel. Szerelemben a másik ember személye a fontosabb.” A műveiről szintén író Radics Viktóriáról kijelenti, szívesen beszélget vagy e-mailezik vele mindenféle másról, de nem a munkáiról. „ő szoros követésben ír. Nem ítész, hanem szépíró. (...) Radicsot a lehető legönzőbb szakmai szándékaim miatt elolvasom.”
Izgalmasak ezek a hol szakmainak, hol privát jellegűnek tűnő részletek arról, hogyan tartott Kertész Imrétől, illetve miként folytattak Esterházy Péterrel hosszas, csevegős telefonbeszélgetéseket. Károlyi a legapróbb részletekre is kíváncsi, máskor a lehető legáltalánosabbra kérdez rá: ki volt számára a három–öt legfontosabb magyar szerző a XX. századból? Csaponganak az egy éven keresztül, minden hónapban folytatott Zoom-beszélgetések során, közben pedig szóba kerülnek az aktuális dolgok is a járványhelyzettől az időjárásig. Nádas ítészként, szerzőként és magánemberként egyaránt szigorú. Válaszai legalábbis ezt sugallják. Igyekszik majdnem mindenről a legtényszerűbben beszélni, nem fogadva el sem a nekrológok túlzott érzelgősségét, sem a halál tabusítását. Érezni mégis valamiféle ellentmondást abban, ahogy a halálról azt mondja, se nem pozitív, se nem negatív, másrészt viszont a teljes beteljesülésként hivatkozik rá.
De nem mindennapi, személyes tapasztalatai alapján egészen máshonnan szemlélheti a kérdést. Három évtizeddel azután, hogy túlélte infarktusát és a klinikai halál állapotát, mondatai megint csak kényelmetlenül szikárak: „nagy tapasztalat volt, de a tapasztalat nem ütött el attól a gondolkodási szerkezettől, amit addig is volt szerencsém gyakorolni. (...) Én nem láttam rettenetesnek a halált ebben a három és fél percben, hanem beteljesedésnek, és bizony gondolkoztam közben. A nagy vallástörténeti rémüldözést és fenyegetettséget utólag sem találom indokoltnak”. Mindeközben bámulatos, amilyen hatalmas tudást mozgat meg az író. Hosszan tud beszélni Rabelais, Goethe vagy épp Mészöly Miklós munkásságáról, ahogy arról is, Esterházytól a Bevezetés a szépirodalomba milyen német, Camus életműve pedig magyar fordításban.
Ha már mindig azt mondja, fájdalmunk helyett beszéljünk a művekről, legyen: az elmúlt harminc év magyar irodalma radikálisan más lett volna, ha akkor, ott nem sikerül megmenteni az írót. Károlyi közel félezer oldalas interjúkötete pedig jóval közelebb vihet gondolkodásmódja megismeréséhez éppúgy, mint az elmúlt félszáz év magyar és nemzetközi irodalmának, kulturális életének megértéséhez.
Károlyi Csaba: Egy teljes év. Beszélgetések Nádas Péterrel. Jelenkor, 2022. 5999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/7. számában jelent meg, február 17-én.
