Könyvespolc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak. Ezúttal: Péntek Orsolya festő-írót.
A Magvetőnél jelentek meg Ali Smith Évszakok-kötetei, azokat nagyon élveztem. Rendkívüli hang az európai, és egyáltalán a világirodalomban, másrészt olyan érzelmi-gondolati síkokat szabadít fel, amelyek szerintem régóta háttérbe szorultak a földrész irodalmában. Nagyon intellektualizált lett sok szempontból a prózánk, nagyjából az olasz és a spanyol irodalom maradt, amelyben megjelenik az ember emocionális oldala. Azt is sokszor le szokták giccsezni magyar kritikusok, amiben szerintem tévednek. Ez a skót író, akinek a könyveit Mesterházi Mónika fordítja magyarra, visszahozta az ember szívét az irodalomba. Emocionális, sérülékeny lényként jelenítve meg, amit kifejezetten nem a „traumatizált” szinonimájaként használok. Traumákról sokat írtak és írnak. Ali Smithben pont azt a finomságot szeretem, hogy az érzékeny emberi lélekről ír, nem a traumatizáltról. Utóbbi túlmegy a normalitás határán, az érzelmi életünk viszont azon belül van, csak nem nagyon emlegetjük. Ha beszélünk róla, kizárólag olyan kontextusban, ami a traumával függ össze. Ezt nem feltétlenül tartom helyesnek. Azon kívül Ali Smith varázslatos szövegvilágot teremt. Ő az, akit a leginkább ki tudnék emelni a kortárs szerzők közül.
Sokat foglalkozom mostanában a különböző világképek elemtanjaival is. Megnézve a platonikus, a védikus, a Kabbalában megjelenő és az alkímiai világszemléletnél azt, hogy az elemekről mit tanítanak. Hogyan gondolkoznak az elemekről a kínaiak, hogyan az európaiak? Ennek oka, hogy a következő kiállításom, amelyre most festem a képeket, az elemeket dolgozza fel. Arra vagyok kíváncsi, mennyire különböznek az erre vonatkozó európai és keleti tanok. Az alkímiai világképről az egyik legizgalmasabb könyv, amit valaha is olvastam, Titus Burckhardt kötete, az Alkímia – Világkép és szellemiség.
Relatíve kevés irodalom áll a témában rendelkezésre, olasz nyelvű könyvekben kutakodom még. Ott van például az Alchimia & Mistica, a Taschennek egy kiadványa. Vaskos, képekkel jól ellátott enciklopédia. Ilyesmivel szerettem volna mindig is foglalkozni a képzőművészet mellett. Történész, noha történelem szakon végeztem, soha nem akartam lenni, inkább kultúrtörténész. A jelképtörténet olyan aspektusát akartam kutatni, ahol a kultúrák között végbemegy valamilyen jelképcsere, feltöltődik az egyik korszakból valamilyen jelkép egy másikba. Meglehet, ez így nagyon misztikusan hangzik, de például a ravennai ariánus keresztelőkápolnában van olyan ábrázolás, ahol Krisztus keresztelésénél a folyóból kiemelkedik a Jordán folyóistene. Az ő világképükbe ez még abszolút belefért, miközben Krisztus léte elvileg kizárná az antik istenekét.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/2. számában jelent meg, január 13-án.
