Ősi János a Szent László életéről szóló Lovagkirály-trilógiával tette le névjegyét a történelmi regények szerelmeseinél, majd a második és az első világháború idejére is elkalandozott, legújabb munkájában pedig a trianoni békeszerződés körüli időszakba utazott vissza.
A Trianon Noir fülszövegét és a címet olvasva krimiként kezdünk bele az olvasásba. Hiszen mit tudhatunk a könyv kézbe vételekor? Történik egy párizsi gyilkosság a béketárgyalások idején, amellyel egy magyar ügyintézőt gyanúsítanak. Már az első oldalakon megismerkedünk Ojtozy Zsigmonddal, a látszólagos főhőssel, aki pont a magyar békeküldöttséggel egy időben utazik Párizsba, lassan pedig arra is fény derül, hogy az időbeli egyezés nem a véletlen műve. És megtörténik az ígért gyilkosság is, természetesen nyomozás is indul, mégsem beszélhetünk klasszikus krimiről. Vagy mégis? Csak máshogy, hiszen a regény mélyebb rétegeiben egy sokkal nagyobb titkot próbál kinyomozni: hogy mi vezetett Trianonhoz.
Két szálon fut a történet, a regény jelen idejét jelentő párizsi események mellett a kiegyezés előtti években. Az 50-60 évvel korábbi történések helyszíne az elcsatolt Máramaros térsége, Kabola-Poljana (a millenniumi évektől Gyertyánliget). Ide érkeztek Ojtozy Zsigmond akkor még gyerek szülei és a nagyszülei, hogy a helyi vasgyárat felvirágoztassák. Három baráti család életét, küzdelmeit kísérhetjük nyomon, kicsiben pedig megtörtént körülöttük minden, ami Trianonhoz vezetett. Ám aki valami olyan magyarázatra vár, hogy a gonosz nemzetiségek áskálódtak az egyenes derekú magyarok ellen, csalódni fog. Van itt minden: erőszakos magyarosítás, munkaerőnek betelepített és aztán többségbe kerülő ruszinok, erkölcstelen és nemtörődöm főurak, a végekkel nem foglalkozó országos vezetés. És rengeteg egyéni sérelem, ami sokszor akaratlanul is a nemzetiségi ellentéteket erősíti.
Mint egy film noir, az egész regény – témájának megfelelően – sötét, baljós hangulatú. Ojtozy Zsigmond Párizsban egy kémjátszmába is belesodródik, és miközben a múltban keresi a gyilkosság magyarázatát, tudja, hogy rajta múlhat az ország sorsa. A regény lapjain megelevenednek a nagypolitika szereplői is, Apponyi Albert, Teleki Pál, Bethlen István, valamint Georges Clemenceu francia és Lloyd George brit miniszterelnök; az ő Magyarországról döntő titkos tárgyalásukba is beleshetünk.
A regény különböző idősíkjait Ojtozy Zsigmond édesanyja, Fruzsi köti össze. Kisgyerekként került Kabola-Poljanába, és ornitológus, felfedező akart lenni Nyugaton vagy Holland Indiában, aztán az álmait feladva, 19 évesen eljutott oda, hogy elfogadja: oda tartozik. „Ez a hazája, ez a kegyetlen, vad, keleti hegyvidék. Idetartozik, saját testének és lelkének egy része ott van a föld alatt, és azok is ott vannak, akikből ő maga lett. Mind felszívódnak a fák és a füvek gyökereiben… Szörnyű ez, szinte elviselhetetlen, ugyanakkor gyönyörű és felemelő is, maga az élet” – alakult ki benne a felismerés, amikor lehetősége lett volna mégis elhagyni Máramarost. És mégsem halhatott meg ott…
Akkor is csalódunk, ha makulátlan hősöket, egyértelműen pozitív szereplőket várunk, mert mindenkinek van valamilyen nagyobb bűne, ballépése. És mindenki magányos és szomorú, a boldogságért a gyerekkori emlékeikhez kell visszanyúlniuk. A felkavaró történet a megelevenedő emberi sorsokon keresztül folyamatos gondolkodásra, „nyomozásra” késztet, hogy mi vezetett a „trianoni magányhoz”, történhetett-e volna másképp.
Egy szerb szereplő mondja ki a tételmondatot, nemcsak Ojtozyra, hanem a magyarságra is utalva. „Egyedül nem juthat az életben semmire. A magányos harcosok halálra vannak ítélve. Lehet, hogy hősi halálra, de halálra. Ne törődjön bele a magányba! Keressen embereket! Társakat, szövetségeseket, barátokat.”
Ősi János: Trianon Noir. Rézbong Kiadó, 2020. 3200 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/23. számában jelent meg, június 4-én.
