A külügy hét magyarról tud, akik Törökország földrengés sújtotta részén tartózkodnak

A külügy hét magyarról tud, akik Törökország földrengés sújtotta részén tartózkodnak

A törökországi földrengés áldozatainak segítséget nyújtó Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kutató-mentő csapata az útnak indításán Budapesten 2023. február 6-án (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata már meg is érkezett Törökországba, emellett a tervek szerint hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető friss tájékoztatásában közölte, hogy Pintér Sándor belügyminiszter utasítására a Hunor csapat 55 mentője és két mentőkutyája hétfő este két autóbusszal és négy kamionnal a legsúlyosabban érintett Hatay tartományba érkezett, ahol a munkálatokat reggel meg is kezdik. Aláhúzta: emellett a külügyminisztérium kapcsolatba lépett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal, az Életjel Mentőcsoporttal és a Baptista Szeretetszolgálattal, amelyek a kormány összesen 40 millió forintos támogatásával 46 mentőt és 15 mentőkutyát küldenek Törökországba még a nap folyamán.

– Tehát ez a három civil mentőszolgálat a külügyminisztérium támogatásával remélhetőleg a mai napon eljut Törökországba (...) Hiszen az első három, négy, talán öt nap ad esélyt arra, hogy a romok alól még túlélőket lehessen megmenteni – fogalmazott. – Magyarország természetesen minden lehetséges segítséget megad Törökországnak ebben a rendkívül nehéz időszakban. A törökök számíthatnak Magyarországra - szögezte le. Szijjártó Péter elmondta, felvették a kapcsolatot a Törökországban tartózkodó magyarokkal, akik közül heten vannak jelenleg a földrengés sújtotta térségben. – Mindenki jól van, mindenkivel kapcsolatban vagyunk – mondta. – Ha valakinek tudomása van olyan magyar állampolgárról, aki érintett lehet, azt kérem, hogy jelezze a konzuli szolgálatnak vagy az ankarai nagykövetségünknek – tette hozzá.

Közölte, a Győri ETO kézilabdacsapata előző nap isztambuli átszállással szerencsésen hazaérkezett. A Ferencváros korosztályos futballcsapata pedig továbbra is edzőtáborozik az országban, velük is folyamatos a kapcsolat, mindenki jól van.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Törökország mellett Szíria is érintett a földrengésben, ahol a polgárháborús állapotok miatt az ellátás még nehezebb. A kormány 50 millió forintot adott a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy két mobil klinikai egységét helyezze a térségbe, ahol a legnagyobbak a károk, ahol a legtöbb a sérült és az ellátásra váró ember. – Ott is, amit lehet, segítünk. Azokkal a keresztény közösségekkel pedig, akiknek korábban adtunk támogatást különböző akciókhoz, természetes felvettük a kapcsolatot – emelte ki.

(MTI)