Előrehaladásról számoltak be az ukránok
Ukrán katonák az orosz katonákat megadásra felszólító röplapokat tartalmazó lövedékeket lőnek Grad rakéta-sorozatvetővel az orosz állásokra a kelet-ukrajnai Donyecki reületen fekvő Bahmut térségében 2023. augusztus 13-án (Fotó: MTI/AP/Libkos)

Az ukrán erők három négyzetkilométert szabadítottak fel a Donyeck megyei Bahmutnál – jelentette be hétfőn Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes. Kiemelte, hogy összesen már negyven négyzetkilométert vett vissza az ukrán hadsereg orosz erőktől a bahmuti csatározások déli szárnyán. Megjegyezte, hogy az oroszok az elmúlt héten megpróbálták visszaszerezni elvesztett pozícióikat Bahmuttól nyugatra, Kliscsijivka, Andrijivka és Kurgyumivka településeknél.

Maljar elmondta azt is, hogy az ukrán csapatok sikereket értek el a donyecki régió déli részén, Urozsajne településnél, valamint tovább nyomulnak előre a Zaporizzsja megyei Melitopol és Bergyanszk irányába. Megerősítette, hogy az ukrán hadsereg „sikeresen teljesítette feladatát” a Dnyeper (Dnyipro) folyó bal partján, a dél-ukrajnai Herszon megyében.

Ukrajna keresi a gyenge pontokat
Majláth Ronald

Ukrajna keresi a gyenge pontokat

Figyelemelterelő hadművelet lehet csupán az ukránok herszoni és fekete-tengeri támadása?

Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára kijelentette az X közösségi oldalon, hogy Oroszországnak nincsenek valódi tervei az általa megszállt ukrán területek helyreállítására. Szerinte Oroszország célja az, hogy az elfoglalt területeket tartósan ökológiai katasztrófa sújtotta „szürke zónává, egy összoroszországi szemétlerakóvá, művelésre és életre alkalmatlan területté alakítsák”. Mivel katonailag képtelen legyőzni Ukrajnát, Oroszország harctéri kudarcait a felperzselt föld taktikájával igyekszik kompenzálni – vélekedett a tisztségviselő.

Danyilov kifejezte meggyőződését arról, hogy Oroszország nem tervezi a vállalkozások újraindítását Ukrajna ideiglenesen megszállt területein. Ehelyett – szavai szerint – a még működő vállalkozásokat is kritikus állapotba akarják hozni. A létfontosságú infrastrukturális létesítményeket pedig „technológiai fegyverként” készülnek felhasználni annak érdekében, hogy maximális akadályokat állítsanak a védelmi erők támadóműveletei elé – vélekedett a védelmi tanács titkára.

Német Taurus-rakétákra pályáznak az ukránok
Magyar Hang

Német Taurus-rakétákra pályáznak az ukránok

Szerintük ily módon fel lehetne gyorsítani az orosz megszállás alá vett területek felszabadítását.

Mihajlo Fedorov ukrán digitális fejlesztési miniszter a Telegramon arról számolt be, hogy 235 millió hrivnyát, azaz csaknem 2,2 milliárd forintot kezdtek el gyűjteni tízezer drón beszerzésére, és az első három órában már több mint 35 millió hrivnya (327 millió forint) gyűlt össze csak lakossági adományokból. A miniszter hozzátette, hogy a drónokat külföldről készülnek megvásárolni.

(MTI)