
Franciaországban január 15-től nem lehetséges negatív teszttel kiváltani az oltási igazolást, vagyis számos közösségi helyszínről és a távolsági közlekedésből is ki lesznek zárva azok, akik nem oltatják be magukat. A módosítást még a parlament felsőházának, a Szenátusnak is meg kell szavaznia.
A francia Nemzetgyűlés nagy vita után, csütörtökön kora reggel fogadta el a szigorítást, melyet még a Szenátusnak is jóvá kell hagyni, és amely szerint a negatív teszt 12 év felett többé nem jogosít védettségi igazolványra, így számos közösségi helyszínt csak az oltottak látogathatnak majd. Hogy milyen státuszt kapnak a koronavírusból felgyógyult emberek, arról később dönthet a kormány. Franciaországban számos helyen kötelező a védettségi igazolvány felmutatása. Ilyenek a nagyobb vendéglátó helyek, a vonatok és a távolsági buszok is.
A 65 év felettiek számára korábban elérhetővé tették a harmadik oltást, december közepe óta csak három oltással kaphatnak érvényes védettségi igazolványt.
A francia elnök, Emmanuel Macron számos kritikát váltott ki azzal, hogy szerdán kemény hangon nyilvánult meg az oltatlanokról. Macron a Le Parisien francia lapban válaszolta meg az olvasók kérdéseit. Itt arról beszélt: nagy kedve van ahhoz, hogy „halálra idegesítse” oltatlanokat, akiket nem „zárna börtönbe” vagy kényszerítene oltásra, de szigorítaná az oltatlanokat érintő korlátozásokat.
Jean Castex francia miniszterelnök a BFM TV és az RMC francia tévécsatornáknak beszélt arról, hogy hamarosan elkezdhetik a második emlékeztető oltások, vagyis összességében a negyedik oltások beadását Franciaországban.
Ehhez a miniszterelnök szerint az szükséges, hogy az egészségügyi hatóságok zöld utat adjanak a kormánynak a negyedik oltások bevezetéséhez.