Több mint százezer fegyvert és robbanóeszközt adtak le Szerbiában az ámokfutások után
A belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskola kerítését virágokkal borították be az emlékezők (Fotó: Magyar Hang/Majláth Ronald)

Több mint 108 ezer fegyvert adtak le Szerbiában a kormány fegyverleadási amnesztiája keretében – közölte a belügyminisztérium szombaton. A tájékoztatás szerint május 8. és június 30. között 82 398 lőfegyvert, 26 485 robbanóeszközt, valamint több mint 4,2 millió darab lőszert adtak le a szerbiai állampolgárok. Ezek között voltak engedéllyel és engedély nélkül tartott fegyverek is, a kormány amnesztiájának keretében azonban minden lőfegyvert és lőszert a büntetés következménye nélkül lehetett leadni.

A fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a szerb kormány, hogy május elején két ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 18 halálos áldozata és 19 sebesültje volt. Május 3-án egy 13 éves fiú az iskolájában lelőtte kilenc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további öt diákot megsebesített. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. Az iskolai ámokfutás másnapján egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lelőtt kilenc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén. A férfi beismerte tettét, azt mondta, meg akarta félemlíteni a környéken élőket.

A tömeggyilkosságok után a szerb kormány több intézkedést is bejelentett, például a büntethetőség alsó korhatárának 14-ről 12 évre történő csökkentését, valamint a fegyvertartási és -viselési szabályozás szigorítását.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.

(MTI)

Mozgásba hozták Szerbiát a tömeggyilkosságok
Majláth Ronald

Mozgásba hozták Szerbiát a tömeggyilkosságok

Belgrádba utaztunk, hogy megnézzük, milyen hullámokat vertek a szerb politikában a május elején történt tömeggyilkosságok.