Galla Miklós most épp Áder Jánosnak írt nyílt levelet

Galla Miklós most épp Áder Jánosnak írt nyílt levelet

Galla Miklós (Forrás: Galla Miklós/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Orbán Viktor után Áder Jánoshoz fordult Galla Miklós a Karinthy-gyűrűje ügyében. A humorista ezúttal is egy nyílt levelet tett közzé, most épp a köztársasági elnöknek címezve sorait. Az üzenet egyébként nagy fokú egyezést mutat azzal, amit Galla a kormányfőnek írt. korábban. A L’art pour l’art Társulat egykori tagja felidézte, hogy őt nagyon súlyos sérelem érte. Az MTVA kuratóriuma ugyanis februárban neki ítélte a Karinthy-gyűrűt, ám ezt júniusban konkrét indoklás nélkül, mindössze a humorista méltatlanságát emlegetve visszamondták.

– A sajtóban olyan indok jelent meg, hogy én nyilvánosan meztelenkedtem. Elnök úr, soha, sehol, semmilyen körülmények között nem meztelenkedtem. Negyven éves pályafutásom alatt sosem tettem ilyet, miért épp a Karinthy-gyűrű átadó ünnepsége előtt három héttel meztelenkedtem volna? Teljes képtelenség, aljas rágalom. Az MTVA kuratóriuma mélyen hallgat, mivel semmilyen bizonyíték nincs és nem is lehet a birtokában – üzente Galla, aki korábban a miniszterelnöktől is azt kérte, járjon el az érdekében. Orbán viszont csak annyit kommentelt hozzá, hogy sajnos nem ő a gyűrűk ura, az angol humort viszont szereti. – Kérem, engedje meg, hogy feltételezzem, Ön ismeri azt a személyt, aki kinevezte Dobos Menyhért vezérigazgatót, illetve az MTVA kuratóriumának tagjait. Kérem, kérje meg az illetőt, beszéljen vezérigazgató úrral és a kuratórium tagjaival – reagált erre Galla.

A humorista egyébként azt is kéri, hogy visszatérhessen a Rádiókabaréba, a Petőfi Rádió pedig tűzze műsorra a „világszínvonalú” dalfelvételeit.

Friss számunkban Litkai Gergellyel interjúztunk, itt kérdeztük őt Galla nyílt leveléről is. – Nekem van egy ilyen policym, hogy más humoristák tevékenységét nem kommentálom. A nyílt levél viszont a petíció után a második legrosszabb műfaj. Nem találkoztam még olyan nyílt levéllel, amivel bármit elértek volna – válaszolta a Dumaszínház művészeti vezetője.

 

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Ki lesz a nyerő? – Magyar Hang-ajánló

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom