Érdekelnek még valakit a fiatal Dumbledore kalandjai?

Érdekelnek még valakit a fiatal Dumbledore kalandjai?

Legendás állatok - Dumbledore titkai

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nincs könnyű dolga az érdeklődőnek, ha a kritikák alapján próbálja eldönteni, megnézze-e az új Legendás állatok-filmet. Míg a korábbi Harry Potter-mozik megítélése nagyjából egységes volt, addig most ahány értékelő, annyiféle reakció. Sőt, már az előző két részt is mindenki másképp látta, így aztán teljes a káosz. Egyik helyen azt olvassuk: az előző két rész teljes katasztrófa volt, de ez a mostani már legalább elindult valamerre. Ez sem jó, de már csak simán unalmas! A következő értékelő szerint a sorozat egyre inkább romlik, és ezzel a mostanival ért a mélypontra. Megint egy harmadik szerint pedig eleve elhibázott a teljes koncepció, kérjük vissza a roxforti iskoláséveket! Hiszen mi másért szerettük volna az egészet gyerekként, mint hogy beleéltük magunkat az egészbe? Elképzelve, hogy egy nap hozzánk is jöhet a hóbagoly a felvételi értesítőnkkel, onnantól pedig a 9 és ¾. vágányon túl egy teljesen másik világ vár ránk.

A zavart fokozhattam magam is, hiszen az első Legendás állatok-filmet még erősen dicsértem, úgy értékelve, hogy lám, a jól ismert varázslófiún túl is van élet ebben az univerzumban. Főleg, hogy érzésem szerint nem is Harry Potterért magáért rajongtak annyian, sokkal inkább a varázslatért, aminek része volt Félig Fej Nélküli Nick, a csokibéka és a mindenízű drazsé, a láthatatlanná tevő köpeny és a Teszlek Süveg, Piton professzor és Sirius Black, a Griffendél és a Hugrabug ugyanúgy. Egyszóval, csak új életet kellett lehelni ebbe az egészbe, és ugyanott folytatódhatott volna minden, ahol véget ért. Pontosabban: ugyanott, de közel száz évvel korábban. A Legendás állatok-részek ugyanis a Potter előtti időkbe repítenek vissza, amikor még a legendás állatokról tankönyvet író Göthe Salmander furcsa lényekre vadászott, miközben a fiatal Dumbledore és a Voldemort előtti főgonosz, Gellert Grindelwald vívták sorsdöntő küzdelmeiket.

Továbbra is tartom, hogy nem feltétlenül kellene a cselekménynek az iskola falai között játszódnia, hogy az egész működni tudjon. Ahogy nem kellene hozzá Harry, Ron és Hermione sem. Kell viszont épkézláb, valahonnan valahová tartó történet, kellenek a szerethetően vicces pillanatok, de a sötét fellegek is, ahogy a szívünkbe zárható, fejlődőképes karakterek szintén. Utóbbiak azok, akik erősen hozzájárultak a Potter-széria népszerűségéhez. Említhetjük a baljóslatú Pitont, akit a végére mindannyian megszerethettünk. Vehetjük a váratlanul kifejlődő kamaszszerelmeket, a barátságok alakulását. Hogyan ismertük meg Sirius Blacket, miként tekintettünk rá a halálakor? Mennyit árnyalódott Dumbledore karaktere a végére? Hát Draco Malfoyé, Neville Longbottomé?

Talán ez az, aminek a hiánya a legfájóbb az új filmeket, különösen a Legendás állatok – Dumbledore titkait illetően. Pontosabban az, hogy bár megpróbálják nekünk elbábozni az egészet, fájóan üres, tartalmatlan lesz mégis. A második rész címében Grindelwald bűneit emlegették, a harmadikéban Dumbledore titkait. Mégis teljesen érdektelennek érezzük a Dumbledore (család) most kiderülő titkait, ahogy Grindelwald bűneit sem igen tudjuk felidézni, nemhogy borzongani rajtuk. Voldemort gaztetteit rögtön soroljuk Harry szüleinek kegyetlen lemészárlásától kezdve Cedric Diggory haláláig, Peter Pettigrew (Féregfark) magához csábításáig és így tovább. Gellert Grindelwald teljesen érdektelen főgonosz, kapcsolata Dumbledore-ral pedig hiteltelen, szürke, nélkülöz bármiféle valóban átérezhető szenvedélyt. Nem elég a professzor bőrébe bújt Jude Law-nak foghegyről odavetnie, hogy az egykori szerelem miatt nem küzdhet meg Grindelwalddal. Nem elég Mads Mikkelsennek bánatosan néznie, hogy rögtön érezzük is, milyen komoly érzelmek voltak köztük egykor. A harmadik rész nélkülözi talán a leginkább, hogy az eseményeket valóban hihetően, érzékenyen mutassa be. Pedig J. K. Rowling mellé visszatért forgatókönyvíróként Steve Kloves is, míg az előző részeket egyedül az írónő jegyezte. De ahhoz nem Kloves kellene, hogy a karaktereknek és a történéseknek valódi mélységük legyen, ez csak Rowlingon múlhat. Talán regényben megírva, több száz oldalon kifejtve pontosabban el tudná mesélni, mint forgatókönyvben. Elvégre hiába fantasztikus írónő, attól még nem lesz automatikusan remek forgatókönyves.

A Potter-filmekkel épp az volt a bajom, amit az első Legendás állatok-filmnél végre nem éreztem. A könyvek adaptációja óhatatlanul elvett, rövidített és olykor érthetetlenné, el nem magyarázottá tett dolgokat. Göthe Salmander kalandjainak első etapja azért is tetszett jobban, mert végre valóban mozgóképre dolgozták ki az egész sztorit, így volt annak eleje, közepe és vége. Szerethető karaktereket vezettek be, akik esetében izgulhattunk a továbbiakért. Izgalmas volt az elszakadás az iskolától, sőt, Európától. Egyáltalán nem kell végig sötét varázslatok kivédése meg bájitaltan órákra járniuk a szereplőknek, hogy a film elérjen a nézők szívéig. Nem is tettek így már a Harry Potter-regényekben sem, az utolsó, hetedik kötet például már abszolút elszakadt az iskola világától.

Ha már Grindelwaldot emlegettük, hát az ő esetében különösen nem tudjuk, hányadán állunk. Legfőképp azért, mert olyan ő, mint a sötét varázslatok kivédése tanára volt a Potter-könyvekben: minden évben valaki más. Nagyobb gond, hogy Grindelwald viszont állítólag ugyanaz, játssza épp Colin Farrell, Johnny Depp vagy Mads Mikkelsen. Csakhogy ez sajnos nincs így: teljesen más volt Farrell dörzsölt, kőszívű hivatalnoka, mint Depp furcsa kinézetű félőrültje, míg Mads Mikkelsen bánatos tekintetű, a népszerűségtől megrészegülő pojácája már egy harmadik karakter. Az mondjuk tény, hogy egyikük esetében sem tudjuk elképzelni a Dumbledore-ral való románcot. Sajnos rettegni sem igazán tudunk semelyiküktől, pedig Depp igazán kitett ezért, szemben Mads Mikkelsennel, akinek vérszegény alakítása különösen meglepő, ismerve a színészi képességeit.

A Legendás állatok-sorozat második darabja, ahogy akkoriban írtam, olcsó szappanoperával helyettesítette a történetépítést. A harmadik ettől már óvakodik, helyette látványosan nem próbál több lenni egy középső epizódnál (a szériát ötrészesre tervezik): egy teljesen érdektelen, sablonos kalandot visznek végig, amelynek a végére – kis különbségekkel – nagyjából ugyanoda jutunk el, ahonnan kiindultunk.

Az alkotók viszont ezúttal próbáltak némi aktualitást csempészni az egészbe, ez pedig több kritikus tetszését is elnyerte. Miközben a probléma, miszerint Grindelwald váratlanul jelölteti magát a varázsvilág vezető pozíciójára, és politikai küzdelemben kellene legyűrni őt, minden előzmény nélküli mind a sorozatot, mind a karaktert illetően. Eddig legalábbis nemigen hallottunk hasonló szerepkörről, aminek betöltése most váratlanul egyeduralkodóvá tenné Grindelwaldot. Másfelől kifejezetten olcsó dolog a populistának nevezett politikai erők nyomulását hasonló módon beépíteni a varázsvilág történetei közé. Nem azért, mintha Rowling ne reagált volna előszeretettel mindarra, amit a világban maga körül lát. A Potter-könyvekből nem is lógott ki, ahogy a szenzációéhes bulvárújságírót, Rita Vitrolt bemutatta, illetve az sem, miként tudta a mágikus sajtó némi hangulatkeltéssel Harry és Dumbledore ellen fordítani a varázsvilágot. Dolores Umbridge basáskodó karakterének dúlása is tökéletesen leképezte mindazt, amit egyes diktatúrákban láthatunk. Grindelwald viszont, bár az első részben, még Percival Graves-ként, valóban inkább tűnt egy varázsvilágbeli politikai bűnözőnek, a második epizódban már főként egy előzmény-Voldemortként tekinthettünk rá. Most pedig hirtelen nárcisztikus pszichopatává vedlik, aki megmámorosodva fogadja, hogy a tömeg a karjaira véve élteti őt.

A Dumbledore titkai ráadásul az eddig megkedvelt karaktereket sem igen viszi semerre. A varázslények tudora, Göthe Salmander (Eddie Redmayne) alkalomadtán felölti a jól ismert, ábrándos tekintetét, míg a varázstalanként (mugliként) idecsöppent Kowalski (Dan Fogler) hebehurgyáskodik-botladozik, ahogy kell. Göthe (plátói) szerelmét, Tina Goldstein-t (Katherine Waterston) a mostani sztoriból szinte teljesen kiiktatták, Kowalski szerelme, Queenie (Alison Sudol) pedig teljesen elszürkül a korábbiakhoz képest. Különösebben izgalmas új szereplőt nem sikerül behozni, a már ismerteket szintén nem viszik semerre, a jellegtelen történettel együtt pedig így a végeredményt se nem szeretjük (mint e sorok írója az első részt), se nem bosszankodunk miatta (mint a Grindelwald bűntettei után). A leginkább csak másnapra elfelejtjük az egészet.

Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkai (Fantastic Beasts: The Secrets of Dumbledore)
merikai fantasy, családi kalandfilm, 142 perc, 2022 

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben