Rodolfo, a XX. század nagy magyar mágusa csak akkor „csalt”, amikor ezt előtte be is jelentette. („Figyeljék a kezemet, mert csalok!”) Orbán Viktortól, a XXI. század nagy magyar illuzionistájától lassan az jelenti a különleges, szabályt erősítő kivételt, ha igazat mond. Kiváltképpen igaz ez, amikor a miniszterelnök a hazánkat (is) sújtó járvány második hullámának témájában nyilvánul meg.
A szép, lassan búvópatakként felépített lódításra jó példa az úgynevezett „mi Ausztriát másoljuk”-blöff. Ez ugyanis, egyrészt belegázolás a magyarok önérzetébe: olyan nemzetként fest le minket, amelyik nem rendelkezik saját gondolatokkal bíró járványügyi szakemberekkel. Másrészt az egész Ausztria-vircsafttal azt próbálja elhitetni a gyanútlan polgároknak, hogy külföldön rosszabb a helyzet, mint Magyarországon, és mi annak a rosszabb helyzetnek kapjuk meg egy részét. Mindeközben mind Ausztriát, mind a régió legtöbb országát „lehagytuk” már sajnos a járvány mutatóit illetően.
Tehát annak az Ausztriának az intézkedéseit „másoljuk” (ahogy feljebb bemutattam ez egy kommunikációs trükk), amelynek kedvezőbbek az adatai. A ragály külföldről jön – üzeni ezzel Orbán, nem magunknak, hanem a rohadt külföldnek (sőt: a Nyugatnak) köszönhetjük. A mi vezetőink nem tehetnek a járvány elszabadulásáról, elszenvedői vagyunk a szomszédainktól behurcolt kór tombolásának.
E narratívának a szolgálóleánya a propagandájuk is. Vállalkoztam arra a héten, hogy megnéztem a lakájközmédia híradóját. Az egész híradás arról szólt, hogy máshol milyen roppant szörnyű a koronavírus-helyzet. Egy ilyen súlyos járvány közepén az úgynevezett közszolgálati csatornán nem a magyar helyzetet bemutatni legalábbis az emberek veszélyeztetése. És ezzel egyébként a közmédiát bújó saját közönségükben keltenek hamis biztonságérzetet, és sodorják bajba a saját táboruk tagjait.
A személyzet nélküli, de legalább méregdrága lélegeztetőgépek kérdésköréről már értekeztem e hasábokon (Miniszterelnököm, Orbán Viktor találkozása Valóság nagybátyámmal). Ennek újrahasznosított változata az olyan intenzív osztályok kialakítása egészségügyi intézményeinkben, amelynek bejáratára ugyan kipingálják csupa nagy betűvel, hogy „INTENZÍV OSZTÁLY”, ám mindez felszerelés, de főleg intenzíves orvosok és szakápolók nélkül mit sem ér. Ilyenformán ezek nem egészségügyi, csupán kommunikációs intézkedések, és nem szolgálnak mást, mint hogy a kormányfő elmondhassa, hány frissen intenzívvé pántlikázott ágy áll a rendelkezésre.
Ráadásul még a részletekben is ködösít a miniszterelnök. A november 16-án közzétett videójában azt állítja, 1634 intenzíves ágy áll rendelkezésre, de hozzáteszi: „hogy ennek a nagyságrendjét megértsük: ez azt jelenti, hogy most van lélegeztetőgépen, intenzív ágyon 582, és ennek a háromszorosa még rendelkezésünkre áll”.
Azonban nem az ágyak száma a szűk keresztmetszet, sokkal inkább a humán erőforrás. Most katonákat vezényelnek 93 magyar kórházba azzal, hogy „tehermentesítsék” az egészségügyi dolgozókat olyan feladatokban, amelyek egészségügyi szakképesítés nélkül is elvégezhetők, valamint ellátják az egyes kijelölt intézmények őrzését, védelmét. De lehet-e helyettesíteni az intenzíves szakápolókat és orvosokat? Ez olyan, speciális terület, amelynek ellátására évekig képzik az alapképzésen már túl lévő szakembereket is. Minden segítség jól jön, a honvédoké is. De sem ők, sem az önkéntesek, de még az egészségügy más területéről érkezők sem tudják pótolni a hiányzó intenzíves szakszemélyzetet.
Egész kórházi osztályok intenzívvé való átcímkézésével tehát legfeljebb önmagát – no meg a propagandasajtóban feltétel nélkül megbízó embereket – tudja meggyőzni Orbán Viktor arról, hogy minden rendben.
Igaza volt Szabó Tímeának, amikor hétfőn az Országgyűlésben elmondta, hogy a miniszterelnök és pártja a nemzeti konzultációval abba a döntési kényszerbe kergette a polgárokat, hogy válasszanak az egészségük és a megélhetésük között. Később erre hivatkozva nem hozták meg az intézkedéseket: „Magyarországnak működnie kell” – visszhangozták cinikusan.
Egy kormányzóképességét úton-útfélen bizonygató kormánynak és miniszterelnöknek tíz hatalomban töltött év után képesnek kellene lennie arra, hogy „megvédje” az ország polgárainak az egészségét csakúgy, mint a megélhetésüket.
Gulyás Balázs Maga itt a kultúrhörcsög? rovatának további részeit itt olvashatja.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/47. számában jelent meg november 20-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/47. számban? Itt megnézheti!
