A magyar kormány fél, frusztrált, agresszív és óriási energiájába telik ezt átszivárogtatnia a társadalomba is.
Publicisztika
Ha tudnák, hogy mit ettek egész nap, miközben egymás hegyén-hátán feküdtek a napon, nem lenne ekkora arcuk. Csoda, hogy élnek.
Figyelemelterelés az úgynevezett kultúrharc, meg egy kicsit több is annál.
A Fidesz matyó hímzett skanzenbe zárja a vidéket, miközben a Mordor szót vési Budapest falára.
Az árulta el Magyarországot, aki egy hatalmi játszma folyományaként – önmagát az egész nemzettel azonosítva – ezt a bajt a fejünkre hozta. Vezércikk.
Elképesztő számháború kezdődött el a megszavazott Sargentini-jelentés kapcsán. Holott azt már általános iskolában is megtanultuk, akárhány ismeretlenes az egyenlet, végeredmény mindig csak egy van.
A magyar tudomány és tudománytalanság háborúja új, magasabb szintre lépett.
„Ha az elit bunkó módon viselkedik, az elzülleszti a társadalmat” – Gondolatok Pálinkás József interjúja nyomán.
A lenyúlásnak az a legbiztonságosabb módja, ha törvényt alkotnak a lenyúlásra.
Le kell zárni a polgárháborút, és nem eltanulni a Fidesz módszereit, hanem azokkal ellentétesen cselekedni.
A művelődési házban a jelek szerint több mint húsz éve megállt az idő: makacsul csak mulatós zenére ráz segget a magyar.
Egy haverom elment a munkaügyi hivatalba. Na, ott is érdemes lenne forgatni.
Ma a jogállam romjain élünk, az eszközök brutálisak. Amit az utóbbi nyolc évben a jogalkotási cunami által mi, jogalkalmazók átéltünk, az felér egy istencsapással.
Hova vezethet az, amikor valaki nem létező fantomok ellen akar kultúrharcot vívni egy nem létező csatában úgy, hogy közben a csatateret sem ismeri?
Azért mert valami laza vagy magyar vagy liberális vagy nemzeti vagy a „miénk”, legyen bárki is az a mi, még sem helytálló nem lesz, sem igazi.