Amikor gyerek voltam, tehenek bőgtek, földutak kanyarogtak, meg poros téglarakások álltak a város szélein. Azoknak lehetett búcsúzóul viszlátot inteni.
Publicisztika
Hogyan legyünk öntudatos és elkötelezett illiberális kereszténydemokraták, amikor a kormány még nem közölte velünk, hogy mit ünneplünk húsvétkor?
Ámde az öröm mint mindig, ezúttal is legyőzi a fájdalmat, hiszen megjött a gólya, ezer nagyobb bajt és veszélyt legyőzve.
A Názáretit szeretik afféle szirupos, jámbor ájtatoskodónak ábrázolni, ami teljesen félrevezető. Az evangéliumok Jézusa igen erőteljes, határozott, nem ritkán érdes modorú ember.
A Néppárt kizárása szükséges, de nem elégséges. Magyarország nem tartozhat ahhoz a családhoz, amelyhez.
„Az ingatlanspekulációvá züllesztett várospolitikát adjuk vissza a polgártársaik bizalmát élvező embereknek!” A teljes munkaterv.
A hónapok óta tartó huzavona megmutatja, hogy a kezdeti nagy sokk után a lendület, a nemzeti akaraterő, a magabiztosság miképpen veszít fokozatosan az erejéből.
Íme egy minden téren sikeres ember, aki annyira önhitt és kisstílű, hogy képtelen megemészteni, ha nem ő kap egy díjat. Vagy az elnyomott, kallódó géniusz szerepére jelentkezik be?
Míg Nyugat-Európa egykor török vagy arab, addig mi most távol-keleti és ukrán vendégmunkásokkal próbáljuk – persze nem nagy dobra verve – enyhíteni a munkaerőhiányt.
Az ember egy idő után hajlamos haragudni arra, akivel őszinte volt. Azt gondolja, kiszolgáltatta magát neki, s a rá bízott titokkal a másik biztosan visszaél majd.
A hierarchia alacsonyabb szintjén tanyázók folyamatosan megpróbálják kitalálni, mit várhatnának el tőlük fentebb.
A fogyaszthatóság határait illetően igenis toleránsabbak vagyunk a gyümölcsök frontján.
A diáklány ellen indított, minden aljas eszközt bevető lejárató kampány célja a fiatalok megfélemlítése.
„Szó sem lehet róla. Böjtidő van, ilyenkor nem lopok.”
Szép burkolat a kockakő, szeretem, sajnáltam, amikor sorra felszedették a modernizáció hamis prófétái, és mindent beterített az aszfalt, hogy aztán néhol megrepedezzen és új élet üsse fel a fejét.