Orbán Viktor nem akarja megoldani a válságot. A válság Kelet-Magyarország leszakadása, elnéptelenedése, elputrisodása, nyomorba való alászállása. A válság az állami szolgáltatószektor kimerülése és lerohadása, a közegészségügy kivérzése, a közoktatás áldatlan, nyomorult elsorvadása. A válság a megrontott közös lelkiismeret rabok és őrök társadalmában, ahol szinte minden magyar rab volt, és őr. A válság a magyar társadalom éber kómája, erőtlen, tetszhalott állapota, képtelensége az öntudatra, az önállóságra és a szolidaritásra. A válság 1848, 1956 és 1989 kísérletének kudarca, a Nyugat című folyóirat és kulturális mozgalom csődje, a polgárosodás megfeneklése, a modernizálhatatlan és a felzárkózást elutasító Magyarország. A válság az évről évre egyre közelebb lopakodó herderi nemzethalál.
Orbán doktor jogászdoktor, megvan a képzettsége, hogy a jogot az igazság ellen fordítsa, és megvan a romlottsága, hogy az igazságot az igazságosság ellen fordítsa. Magyarország de jure parlamentáris köztársaság, de facto abszolút monarchia. Aki kicsit is érdeklődik a hazai viszonyok iránt, az tudja, hogy Magyarország valamennyi vármegyéjével és szektorával Orbán Viktoron belül terül el: Magyarországon az őt érdeklő ügyekben az történik, amit Orbán Viktor mond, az őt nem érdeklő ügyekben meg az történik, amit az mond, akire Orbán Viktor rámutat. Orbán Viktor Magyarországgal azt tesz, amit akar. A Napkirály érezhette így magát: Magyarországon az állam maga Orbán Viktor.
Csakhogy Orbán Viktor nem hisz abban, hogy a válság megoldható – vagy ha hisz: neki jobb megoldatlanul. Orbán Viktor nem akar többet, mint uralni a válságot. Talán azért, mert úgy véli, hogy a megoldásának kísérletébe belebukna, de talán csak azért, mert belátta, hogy egy permanens válságban lévő embertömeget úgy uralhat, ahogy egy polgári társadalmat soha. A jobbágyok mindörökké a földesúrra szorulnak, a földesurak pedig mindörökké a legfőbb hűbérúrra szorulnak, akinek a két fő eposzi jelzője, hogy „nemzeti” és „szuverén”. Orbán Viktor nem érzi úgy, hogy dolga lenne Magyarországgal, és bármerre pillant a világban, mindenhol csak a válság uralásának jobb-rosszabb kísérleteit látja. Ha a nemzetközi elitnek nincs dolga a világgal, akkor Orbán Viktornak miért legyen dolga Magyarországgal? Majd biztos ő fog a válság megoldásához hozzákezdeni.
A globális válság a kapitalizmus megállíthatatlan tőkenövekedésének és az erőforrások végességének fenntarthatatlan ellentmondása, amelynek a klímaváltozás nem több mint egyetlen tünete a sok közül. A globális válság a világ gazdátlansága, a közös ügyek feletti kontroll elkallódása, a nagyvállalati érdekek általános érvényesülése a közérdek rovására. A globális válság a személytelen organizációnak, vagyis a cégnek kedvező, és a személyes organizmusnak, vagyis az embernek mérgező világrend. A globális válság megoldhatatlan, mert ha az a százezer vagy százmillió ember, aki a fennálló helyzetért leginkább felelős, varázsütésre lecserélhető lenne a vezetésre legalkalmasabb százezer vagy százmillió emberre, a világfolyamat akkor sem lenne eltéríthető. A vezetés képessége már nincs élő ember kezében: a civilizáció kényszerpályán száguld az összeomlás felé. A globális válságnak nincs megnevezhető felelőse, úgyhogy a válságkezelés elmaradásáért sem vonható felelősségre senki. A világ nem feudális abszolutizmus, hanem nehezen átlátható gazdasági és hatalmi folyamatok nemzetközi hálózata, ezért a globális válság megoldására senki nincs sem jogilag, sem politikailag felhatalmazva – ha bárki megpróbálná, azt a világot működtető automatizmus azonnal félreállítaná. Nem csoda, hogy a világ gazdasági és politikai elitje kísérletet sem tesz többre, mint a válság uralására.
Magyarországnak a bolygóval ellentétben van gazdája: az, hogy a válsága orvosolva vagy csak uralva lesz, egyedül Orbán Viktoron múlik. Magyarország megmenthető lenne, csak az az egyetlen ember romlott meg végzetesen, aki ezt megtehetné. A magyarok Orbán Viktor kezébe adták a sorsukat: a magyarságukat, a szuverenitásukat és az országuk jövője iránti közönyüket Orbán Viktor gyakorolja helyettük. A rendszerváltást követő húsz év folyamán valamennyi kormány gúzsba kötve próbált táncolni, és ez alól Orbán Viktor kormánya sem volt kivétel – csakhogy 2010-től Orbán olyan történelmi lehetőséghez jutott, amilyenből jó, ha évszázadonként egy adódik. Hiába hazudja azonban négy égtáj felé, hogy neki Magyarország az első, még a vak is látja, hogy kizárólag a kurzusnak, az oligarchiának meg a családnak van becsülete a szemében. Így vált a Kárpát-medence egy kurzus, egy oligarchia és egy család zsákmányává, az országot lakó öntudatlan tömeg pedig úgy tartozik a földhöz, akár a jobbágyság. Orbán Viktor minden igyekezete a maga uralmának megőrzésére és további kiterjesztésére irányul – annak sorsa iránt, amit ural, nem tanúsít sem ambíciót, sem felelősséget. Azért importál identitást, kultúrát és berendezkedést a posztszovjet Közép-Ázsiából, mert az a mindenre kiterjedő hatalom, amelyet gyakorol, manapság abban a régióban igazán stabil. Az a népség pedig, amelyik eladja Szent István örökségét egy ázsiai típusú önkényuralomban való kimúlásért, aligha érdemel jobbat annál, mint hogy ura és parancsolója a halálos ágyán kirabolja. Nyugodjék békében.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/48. számában jelent meg december 1-jén.
