Jakab Péter magyarázza a bizonyítványát

Jakab Péter magyarázza a bizonyítványát

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Azt a bizonyítványát, amibe nem is egyes, hanem egy nagy, kövér nulla került be. Jakab Péter szerint ő most is tökéletes volt, ahogy a 2019-es, a Jobbik számára borzalmas EP-választás vagy a 2021-es, Jakab megsemmisülését hozó előválasztás, úgy a 2022-es választás után sem kell lemondania, sőt már meg is találta a felelőst Márki-Zay Péter személyében. Ő volt az első, aki ujjal mutogatott a közös miniszterelnök-jelöltre, rögtön a választás után, majd követték mások is, például az a szereplő, akinek az első és minden továbbit eldöntő kétharmadot köszönhetjük. Nyilván ha Márki-Zay Péter sikerre vitte volna a listát, nem győztek volna vigyorogni mögötte a színpadon, most viszont ügyesen összezárnak ellene, hogy még csak véletlenül se kelljen a saját felelősségükről beszélni. Pedig felelősség van bőven, nem is kicsi. Főleg Jakab Péter pártjának.

A Jobbik volt az egyetlen ellenzéki párt, ami egyetlen egy egyéni körzetet sem tudott nyerni, pedig a Jobbiknak nem kevesebb, mint huszonkilenc egyéni képviselőjelöltje volt a körzetekben, az előzetes becslések szerint ezekből tíz ellenzékinek számított, hat pedig csatatérnek. Ebből sikerült összehozni egy nagy, kövér nullát. Ehhez képest a listán egészen felül vannak reprezentálva a jobbikos képviselők, jelen állás szerint kilencen vannak mandátumot érő helyen, úgy, hogy a pártnak alig maradt már szavazója. Aki volt, az vagy a Mi Hazánkat erősíti, vagy átpártolt a Fideszhez, de nyilvánvalóan nem a Jobbiknál vannak, máskülönben legalább egy-két helyen sikerült volna mandátumot szerezniük.

Paradox módon a Jobbik összefogásban való indulása nemhogy növelte, hanem csökkentette annak erejét, és ezzel párhuzamosan növelte a Fidesz és a Mi Hazánk táborát. Ne feledjük, a Fidesz úgy tudta megőrizni a 2018-as támogatottságát, hogy a demográfiai adatok nem neki kedveznek, hogy a két ciklus között elhunyt – jellemzően idős – szavazók jóval nagyobb arányban támogatták Orbánt, mint a két ciklus között választókorban lévők. Orbánéknak már csak a számukra kedvezőtlen demográfiai adatok miatt is veszíteniük kellett volna szavazókat. A demográfia alapján nagyjából 250 ezret, ehelyett csupán 70 ezerrel lett kevesebb szavazatuk, mint 2018-ban volt. Miközben a Mi Hazánk 320 ezres tábort épített ki magának. Több, mint valószínű, hogy a Mi Hazánk 320 ezer szavazója és a Fidesz hozzávetőlegesen 180 ezer új szavazója is a Jobbikra voksolt 2018-ban, azonban a párt a DK-val való egyre erősebb összefonódása miatt (ami az előválasztáson csúcsosodott ki igazán) fokozatosan elveszítette szavazóinak a többségét. És ebben nincs semmi meglepő.

Amíg a régi radikális Jobbiknak voltak világos üzenetei (és teljesen mindegy, hogy ezekről az üzenetekről mit gondolunk), addig a mostani néppártosodott Jobbiknak nincs ilyenje, leszámítva Jakab elnök úr kétes értékű performanszait a parlamentből, amivel leginkább a DK nyugdíjas közönségét tudta szórakoztatni. Azonban ezzel új ellenzéki szavazó nem érkezett, akik agyon lájkolták Jakab előadásait, azok már korábban is Orbán ellen szavaztak. Úgy fest, hogy parizer evéssel és ócska demagógiával nem lehet bizonytalan szavazókat megszólítani, vagy horribile dictu kiábrándult fideszeseket.

Pedig jól látszik a 2022-es adatokból, hogy ha a Jobbik képes lett volna legalább a szavazói kétharmadát megtartani, akkor már megakadályozható lett volna a Fidesz újabb alkotmányozó többsége, ha pedig megtartották volna mindet, akkor az ellenzék győzni tudott volna. Ilyen szempontból hiba volt a Jobbikkal számolni, mert amíg az összefogás másik öt pártja nagyjából képes volt megtartania a 2018-as szavazóit, addig az egykori jobbikosok jobb esetben egy új szélsőjobboldali pártot, rosszabb esetben Orbánt erősítették.

A Jobbik ígérete egyértelmű volt: majd ők hozzák a vidéki, kisebb településeken élő szavazókat, és épp ezeken a helyeken szenvedett a 2018-asnál is nagyobb vereséget az ellenzék, és itt nyert még többet a Fidesz. Jakabnak igaza volt, valóban hozták a vidéki szavazókat: Orbánnak és Toroczkainak.

Mindenesetre a párt elnöksége belátta, hogy mindent jól csinálnak, ennek jutalma lehet mind a kilenc listás mandátum, amit átvehetnek a parlament alakuló ülésén. Most persze még lehet hülyíteni a szavazókat, még meg lehet próbálni Márki-Zay Péterre kenni a vereséget (nyilván ő is hibás volt, de nem egyedül hibás), azonban két év múlva ilyenkor európai parlamenti választás lesz, ahol a pártoknak egyedül kellene majd indulniuk: ott elválik az a bizonyos szar a májtól, és kiderül, hogy a választók szerint kire van szükség, és kire nincs.

A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.