A mindent lekötő koronavírus elleni küzdelem eltereli a figyelmet olyan változásokról, törekvésekről, amelyeknek visszafordíthatatlan következményei lesznek a világban. Lassan új felállás lesz tapasztalható a nagypolitikában, talán véglegesen lezárva a hidegháború utáni korszakot. Mint tapasztalható, Oroszország és Kína sok feszültséget tartogat a jövő számára. Legyen szó akár energetikai kérdésről, földrajzi terjeszkedésről vagy az emberi jogok tiszteletben tartásáról. Ezek magukban hordozzák a konfliktusok kockázatát, a súrlódások gyakoriságát. Természetesen a nagyok küzdelmeibe olyan kis országok, mint például Magyarország nem tudnak beleszólni, és rossz külpolitika megválasztásával, túlértékelve saját szerepüket, csak délibábot kergethetnek.
Az nyilvánvaló, Oroszország és Kína célja Európa megosztása, és tevékenységüket csak megkönnyítik az Európai Uniót emésztő gondok. Oroszország európai jelenlétéről, tevékenységéről, eszközeiről, amelyekkel nem kis részben megakadályozza saját elszigeteltségét, már sok írás született. Mindenesetre azokban az országokban mozog könnyebben és nagyobb kedvvel, ahol a politikai vezetők elfogadják a korrupció állami szintre emelését. Élve a lehetőséggel, miszerint a politikai pénzmosás ellen gyakorlatilag nincs védekezés. Itthon 2018-ban, a választások előtt nemhiába tartottak a kormány vezetői attól, hogy Simicska Lajos felfedi a jól elrejtett orosz szálakat is – amelyek felszínre kerülésével, általános megrökönyödés mellett, valószínűleg nem csak kormányváltást okoztak volna, az egész politikai elit pillanatok alatt dőlt volna össze. De ezt akkor sikerült megúszniuk, mivel az érdekelt felek csendben megegyeztek. Így számukra továbbra is maradt a büntetlenség és a színjáték kényelmes, izgalmaktól mentes folytatása, a másik oldalon meg a boldog tudatlanság.
Kína, amely most az ujgurok, keresztények, tibetiek és a másfajta politikai nézetet vallók kínzása, sterilizálása és rabszolgamunkára való alkalmazása miatt került nemzetközi figyelembe, szintén nehéz választás elé állítja Európát. Mert a növekvő gazdasági függőség Kínától gyengíti a bátorságot, hogy bármely európai ország érdemlegesen felszólaljon a demokratikus jogokkal kapcsolatban. Nem mellesleg Kína a gazdasági fölény megszerzését politikai akaratának érvényesítésére is felhasználja, elfogadtatva olyan normákat, amelyekkel Európa utoljára a délszláv háborúban vagy a második világháborúban találkozott. Ennek ellenére Kína igyekszik hatást gyakorolni az európai közvélemény formálására, újságok vagy újságírók megvásárlásával. Amire sajnos már Magyarországon is van jelentkező, vállalkozva arra, hogy közvetve asszisztáljanak többek között akár az ujgur nőkön alkalmazott kényszerabortuszhoz is. Ez mindenesetre nem az erkölcsi fejlődés jele, hanem azonosulás azzal a rendszerrel, amely átnevelő táborokkal akarja megváltoztatni egy társadalom szerkezetét.
Magyarország, amely távolodik a tisztességes politizálástól, gazdaságilag teljesen ki van szolgáltatva a globális piacoknak. Ily módon a kormány nem szándékozik kiállni az alapvető jogok mellett egy nagyhatalommal szemben. Mégpedig azért sem, mert nem akarja vállalni ennek esetleges negatív gazdasági következményeit, nyilvánvalóvá téve Magyarország sebezhetőségét. Vagy pedig már nincs ehhez elég morális tekintélye, mivel a személyes zsákmányszerzést többre tartja, mint a nemzet becsületét. Megfigyelhető, hogy Kína ellenállhatatlannak ígérkező beruházásai sok állami vezetőt megszédítenek. Köztük a magyar vezetést is, amely kockázatok és biztonsági következmények nélkül tekint a kínai befektetésekre ahelyett, hogy Kínától való stratégiai függőségét csökkentené, erősítve a magyar szuverenitást.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/20. számában jelent meg, május 14-én.
