Amit Kövér László és a pártja művel, az parasztvakítás, ócska hergelés, alibizés.
LCs
A vb nyitánya előtt egyre több helyen feltűnő rakoncátlan jószág mintha kissé túljátszaná a szerepét.
Jó néhány dolog már gyerekkorában zavarta az apjában. Ezeket a saját maga számára sem tudta volna egyértelműen megnevezni, ám ösztönösen idegenkedett tőlük.
Kétszáz éve született Petőfi Sándor, a bicentenáriumra időzítve pedig számos ifjúsági könyv jelenik meg, amelyek a költővel foglalkoznak, vagy éppen a Petőfi-életműből merítenek inspirációt. Ilyenekből szemezgettünk.
Nem biztos, hogy minden esetben tudatosan történik, de úgy fest, az orbáni hatalom építkezése arra a pontra jutott, amikor már a Fidesz és holdudvara önmaga ellenzékének a szerepét is megpróbálja eljátszani.
Putyinnak bátortalan, felemás nyilatkozata számomra annak a beismerése, hogy már nem hisz az orosz szempontból jelenleginél kedvezőbb helyzetet jelentő háborús lezárásban.
Különös, hogy a leépülő, harmatgyenge orbáni államban élő polgár milyen nyugodtan, már-már kívülállóként figyeli a kirakatban zajló förtelmet.
Orbán Viktor kihívó nélkül azt is megengedheti magának, hogy ne mondjon semmi érdemit arról, ami a magyarok életét megkeseríti. Még azt is megteheti, hogy ötlete se legyen a helyzet kezelésére.
A Jelen hetilap kiadta első bookazine-ját Csak amit hallani szeretnél – Orbán és egy megvezetett ország címen. A lap főszerkesztőjével beszélgettünk.
Ha Deutsch értékítélete pontos, két eset lehetséges. Orbán Viktort átverték. Vagy eleve tudta, milyen gyenge képességű személyt támogat.
Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba: a rendszerváltást követő ötödik megszorító hullámot legalább annyi minden választja el a korábbiaktól, mint ami összeköti.
Csak a hatalomnak áll érdekében, hogy egy újabb törésvonal jelenjen meg a társadalomban. Itt az aktualizált, újrafogalmazott hamleti kérdés: Tanítani vagy nem tanítani?