Egy idő után már nemcsak a vakáció alatt írtam, hanem tanév közben is, lecke helyett. Az egyik haverommal sokat csavarogtunk a városban, olyankor útba ejtettük a könyvtárat is, ahonnét egy csomó könyvet vittem haza, hogy tudjak miből inspirálódni.
LCs
Lehet, hogy egyszerűen nem lehet komolyan venni, amit Orbán Viktor mond. Hiszen bárhol piszkáljuk meg beszédei, nyilatkozatai szövegét, tengernyi ellentmondásra, féligazságra, hazugságra, hamisságra bukkanunk.
A miniszterelnök tudatosan építi az egyszerű, vidéki ember imázsát, dicséri a hagyományos, bár sokszor már csak a képzeletben élő falusi életformát. Kommunikációs gépezete mindent ennek a „vidékiségnek” rendel alá.
Miután néhány napja a magyar miniszterelnök kénytelen-kelletlen, de simára pucolta a messzi Pekingben minden oroszok elnökének csizmáját, az 1956-os forradalom és szabadságharc idei ünnepe hirtelen megtelt aktuális tartalommal.
A Sólyom Lászlót búcsúztató, méltató politikai szereplők egyike sem tudja vagy akarja a sajátjaként felmutatni az örökségét. Jól van ez így.
Mi, magyarok, ez a darabokra szakított közösség mit kezd ezekkel a Nobel-díjakkal. És magával a tudománnyal, amely bár csodákra képes, sohasem lesz mindenható.
Láthatjuk, milyen, amikor az új tulajdonosnak való megfelelési kényszer vezeti egy sajtóközlemény írójának tollát.
Orbán Viktor és a magyarság érdeke nem esett egybe, a miniszterelnök pedig nem habozott a saját érdekét minden más elé helyezni, s a felvidéki nemzetrészt Fico karjaiba terelni.
Egy harmincöt éve elhangzott eszmefuttatás világítja meg, mi történt, történik velünk, illetve mire készül a társadalmat alávetettségben tartó orbáni állam.
A kormány csapdába csalta magát: miközben már több mint egy éve pénzbehajtó üzemmódba kapcsolt a példátlan választási osztogatás, szavazatvásárlás után, politikai szótárából törölte a megszorítást.
A tervezett NATO-csatlakozás kapcsán lehet rosszalló üzeneteket küldeni Stockholm felé, ám a felvételi folyamat blokkolása mellett sem észszerű, sem erkölcsileg megalapozott érveket nem lehet felhozni.
Orbán Viktor eleven cáfolata a saját tézisének, hiszen amikor még liberális (libernyák) volt, s ő és pártja nem hajolt el Soros György guruló dollárjai elől, nos, az akkori világnézete nem gátolta őt és a feleségét abban, hogy gyermeket vállaljanak.