A kormány bekeményített a tiltakozó tanárokkal szemben. Lehet, hogy az okot nem az iskolában, hanem a benzinkutakon kell keresni.
R. Kiss
A Karinthy Frigyes Gimnázium tantestületének kilencven százaléka jelezte: polgári engedetlenség vagy sztrájk formájában beszünteti a munkát a következő napokban.
A szakértő szerint ez olyan korlátot jelent a Fidesz-kormány számára, amellyel eddig nem kellett számolnia, hiszen nem volt koalíciós partnere, és a parlamenti többsége is biztosítva volt.
A magyar állam nincs olyan helyzetben, hogy szociális feladait a polgárokra hagyja. És nem csak a gazdasági helyzet miatt.
Többféle becslés létezik azzal kapcsolatban, hogy Magyarország energiaigényének mekkora hányadát lenne képes fedezni geotermikus energiából.
A súlyos légitámadások után sem biztos, hogy Erdogan elnök beváltja a fenyegetését – véli Wagner Péter.
Nyilvánosságra hozza az Action for Democracy-val kötött szerződést a Mindenki Magyarországa Mozgalom – jelentette be Márki-Zay Péter.
Az európai uniós vállalásokat tartalmazó törvényről és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról is szavaznak a képviselők. Délután figyelemfelhívó flashmobbal tiltakoznak a szociális törvény ellen a civil szervezetek.
A volt MSZP-s oktatási miniszter szerint a jelenlegi rendszerben az oktatásnak fontos szerepet szánnak, csak ennek a középpontjában nem a gyermek, hanem a hatalom érdeke áll. Interjú
Az öt napról tíz napra emelt apaszabadság ismét egy olyan intézkedés, amelyből a magasabb keresetű, jobb helyzetben lévő munkavállalók profitálhatnak többet.
Tanárballagáson demonstrált több száz, egyházi iskolában tanító pedagógus Budapesten. Lakatos Máté, a megmozdulás egyik szervezője társadalmi párbeszédet sürget az oktatásról.
„Az egészet átszervezném” – Az október 23-ai tüntetésen pedagógusok meséltek arról, miért nehéz tanítani.