Ha a kormány még a mostaninál is kevesebbet akarna fektetni a szociális ellátásba, azt nehezen tudná megmagyarázni. A megszokott ellenségképek itt aligha működnek.
R. Kiss
A buszvezetőkön kívül a többi munkavállaló a közlekedési céggel való megegyezés hiányában nem vehetett részt az akcióban, a szakszervezet ezért bírósághoz fordul.
Budapest-szerte több kerületben zárva tartottak az óvodák pénteken. A tiltakozók szerint az erkölcsi megbecsülés hiányát jelzi, hogy árufeltöltőként hat órában többet lehet keresni, mint diplomás gyermeknevelőként.
A koronavírus-járványt alig felejtettük el, máris újra elhangzott a kijárási korlátozás kifejezés
És egyes megyei jogú városokban is az önkormányzati választáson.
Hatalmi játszmával vádolják egymást a felek. A polgármester elveszítette stabil többségét, de nem gondolja, hogy le kellene mondania.
De László Róbert választási szakértő szerint a Fidesznek sem feltétlenül kedvezne. Harmincéves hagyományról van szó, a legtöbb közép-európai országban így döntenek a települések vezetőiről.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a kirúgott kölcseys tanárokról, a társadalom támogatásáról, a hiányzó oktatókról és a diákok lehetőségeiről. Interjú!
Az oktatásban a kormány felhagyott a javító szándékú kísérletezéssel. Vajon az egészségügyben megalapozottabb döntéseket hoz?
Országos pedagógussztrájkot hirdetett október 5-ére, a pedagógusok világnapjára a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Az érdekvédelmi szervezet a szülőkhöz is fordul.
Délelőtt az alsósoknak, délután a felsősöknek van tanítás, napközi nincs, a 130 gyerekre pedig három szaktanár jut az ország egyik leghátrányosabb helyzetű területén.
A polgárok életét közvetlenül érintő közszolgáltatások, mint a közvilágítás vagy az óvodák működtetése politikai alkuk és találgatás terepévé válhatnak.