Elsősorban a kistelepüléseken okozhatnak komoly problémát az oltási kötelezettség miatt kieső pedagógusok.
R. Kiss
Az elmúlt négy hétben a koronavírusban elhunyt 60 év felettiek 41 százaléka, az intenzíven ápoltak 36 százaléka volt oltott Németországban. A harmadik oltás létfontosságú.
Meddig lehet azt a játékot játszani, hogy ki rántja hamarabb félre a kormányt? És a humanitárius segítség megtagadása legitim eszköz egy ilyen játszmában?
Több évtizedes gyakorlatot írna felül a Polgári törvénykönyv módosítása, amelyet Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtott be. Nem lesz könnyű a bírák dolga, ha elfogadja a parlament a javaslatot.
Sok a fehér folt a történetben, ráadásul a fővárosi fideszes képviselőket is érintik a vádak. Bár pontosan az sem igazán derült ki, mi a vád.
Ha van olyan a nemzetet fenyegető tragédiák közül, amivel kiemelten kell foglalkoznia Kövér Lászlónak, akkor az alapítvány ügye biztosan az. És nem csak azért, mert a saját irodáját érinti.
Az átoltottság összességében már nagyobb a magyarországinál, de Bajorországban csak néhány százalékkal. Szigorításokat terveznek, és több politikus a harmadik oltás felvételét sürgeti.
A képviselő szerint nem probléma, ha a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatást fogad el Bige László üzletembertől vagy más gazdasági szereplőtől, ha ők nem várnak ezért jogtalan előnyöket.
Jó elgondolásnak tartják a szakemberek, hogy a gyermek válás után is közös felügyelet alatt maradjon. Arról viszont megoszlanak a vélemények, jó-e, hogy ezt a bíróság a jövőben akkor is „kikényszerítheti”, ha a szülők közt nincs megegyezés.
Többet hallottunk az elmúlt néhány napban az Elk*rtuk című új krimiről, mint a Polgári Törvénykönyv módosításáról. Pedig nagyon érzékeny családjogi kérdésben nyújtott be módosító javaslatot az igazságügyi miniszter.
A NISZ Zrt. nem csupán “egy állami cég”. A kormányzatnak biztosít informatikai hátteret, számolatlanul mennek rajta keresztül a polgárok érzékeny adatai, részt vesz a választási rendszer üzemeltetésében. No, hát az ő telefonjukról toboroztak Tolnában a Békemenetre.
Gyorsabb döntéshozatalra lenne szükség egy következő előválasztáson, hogy több idő legyen a szervezési folyamatokra – erről is beszéltek az esemény lebonyolítói a Magyar Hangnak az elmúlt időszakot értékelve.