Egy zsaroló diktátor és az ágyútöltelékek

Egy zsaroló diktátor és az ágyútöltelékek

Szomáliai migráns a belarusz–lengyel határon, Siemianowkánál, 2021. október 25-én (Fotó: Reuters/Kacper Pempel)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

 

 

Kár, hogy a történelemórákon elsősorban nem azt tanítják meg a fiataloknak, hogy az ember a hatalmi játszmákban mennyire lényegtelen tényező. Jobb esetben biodíszlet, rosszabb esetben ágyútöltelék. Amikor megszületünk, majd a felnőtt életünkben döntéseket hozunk, tizenkilencre húzunk lapot. Ha szerencsénk van, akkor a jó országba, társadalmi csoportba, vallásba születünk, vagy életünk folyamán kerülünk jókor jó helyre. Így az életben maradásunk a vak véletlen folytán politikai jelentőséget nyer, vagyis nem leszünk automatikusan feláldozhatóak. Ellenkező esetben  előfordulhat, hogy még a puszta életben maradásunkhoz sem fűződik érdeke senkinek. Ha a történelmet így tanítanák, most talán árnyaltabban látnánk azt, ami a belarusz–lengyel határon történik.

A minden jel szerint Lukasenka által szervezett migrációs krízisben két határ között rekedt néhány ezer iraki és afganisztáni ember, köztük nők és gyermekek. Lengyelország nem engedi be őket, Belarusz viszont nem engedi őket vissza, miután Lengyelország és az EU zsarolása a célja. Így viszont fennáll a veszély, hogy ezek az emberek nem jutnak ki élve a határzóna erdőségeiből, ahová a sajtó már régen, de újabban már a segélyszervezetek sem járhatnak be. Ha elég soká tart a játszma, meghalhatnak szomjan és éhen, vagy a küszöbön álló éjszakai fagyok idején, esetleg orvosi segítség hiányában. Nyilván ez is a játék része: megmutatni Lukasenkának, hogy Európa nem enged, a Belaruszban hátramaradt embereknek pedig elvenni a kedvét az útnak indulásról.

Az, hogy a határokon illegális közlekedés ne folyjon, és hogy a zsaroló diktátornak engedni hiba, önmagában valid politikai álláspont lehet, de nem képviselhető anélkül, hogy a poltikai döntéshozók megválaszolnák azt a kérdést, hogy akkor mi történjen a lengyel és a belarusz határ közé szorult emberekkel. Meddig lehet azt a játékot játszani, hogy ki rántja hamarabb félre a kormányt? És a humanitárius segítség megtagadása legitim eszköz egy ilyen játszmában? Egyelőre nyolc halott van. Az egyre hidegebb késő őszben, segítség nélkül meddig maradnak életben a többiek? És vajon mikor jutnak el odáig, hogy végső elkeseredésükben nekiszaladjanak mindannyian a határkerítésnek? 

A krízisért Lukasenkát terheli a felelősség, de ez nem válasz arra a kérdésre, hogy mi a teendő a két határ közt rekedt emberekkel, akik Belarusz irányából fegyverekkel, Lengyelország felől kerítéssel néznek szembe. Azzal az érvvel, hogy nem kellett volna elindulniuk, a gyakorlatban nem sokat lehet kezdeni –  ilyen alapon nem járna intenzív ellátás azoknak az oltásellenes koronavírus-fertőzötteknek sem, akiket az összeesküvéselmélet-hívők azzal tévesztettek meg, hogy a vakcinával Bill Gates ültet chipet beléjük. Talán le kellene írni a két határ közé szorult embereket járulékos veszteségként? Vagy megvárni, amíg valami olyat tesznek, ami később majd az európai történelem fekete lapjain fog szerepelni? A migrációt ellenző és a határvédelem erősítését szorgalmazó politikai erőknek választói támogatás formájában megtérülhetnek az ostromlott határt ábrázoló képsorok. A határon rekedt emberek most az ágyútöltelékek. Ránk, szerencsés európai választókra az Európát zsaroló belarusz diktátort aggodalommal figyelő biodíszlet szerepét osztották. 

Kötöttfogás Extra

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – „A nőnek a konyhában a helye”