Kinek kell lennie Magyar Péternek, hogy messiássá váljon Magyarországon? Az Orbán-rendszert egy zár védi – Magyar Péter feladata, hogy az egyetlen olyan kulccsá váljon, amely kinyitja a zárat. A kulcs kellő alakja a messiás eljövetele – amíg azzá válik, legfeljebb Magyar Péter lehet.
Baloldalon be kell látni, hogy a Fidesz tényleges kihívójaként fellépni képes erőbe, az európai koalícióba, lehet, sőt kell is integrálni szociáldemokrata értékeket, Gyurcsány Ferencet azonban lehetetlen.
Azt is mondta, egy árva szó sem igaz abból, amit a kormánypropaganda megírt, hogy a barátnője édesanyja vinné a párt gazdasági ügyeit.
Az ellenzéknek és a Fidesznek is kaparnia kell a polgármesteri székért és a közgyűlési mandátumokért a városban.
A viharos politikai folyamatok láttán könnyen keletkezhet az a benyomás, hogy a DK előretörését Magyar Péter feltűnése akasztotta meg, ám a párt már előtte is problémákkal küszködött, amelyekre nem sikerült helyes válaszokat adnia a pártvezetésnek.
A Fidesz esetében csak a gyengülés mértékéről van vita a felmérések készítői között; mondanivalójával, fellépésével, az általa használt szimbólumokkal a kormánypárt kevésbé elkötelezett szavazóit is megcélozta Magyar Péter.
Két politikai erő is van, amelynek a júniusi választáson mindenképp fel kell mutatnia valamiféle győzelmet. Az egyik értelemszerűen a váratlan kihívóval szembesült Fidesz.
A hátsó tömeg már azzal is elégedett lenne, ha a Viktornak vacsoránál elmegy az étvágya, amikor eszébe jut, mennyien vagyunk, akiknek elegünk van belőle.
A Gyurcsány-párt a NER kellemes ellenfele volt eddig, ám ha alulmarad Magyar Péterrel szemben, Orbán Viktor emberére akad június 9-e után.
Akármit gondoljunk is magáról Magyar Péterről, az már most is tisztán látszik, színre lépése milyen közvetlen hatást gyakorolt a másfél hónap múlva esedékes választásokra.
Olyan helyeken jár Magyar Péter, ahol „tévéből jövő” közéleti személyiség nemigen fordult meg mostanában. Ahol 14 éve megállt az idő, most emberek kezdtek el vitázni, elmélkedni: „lehetne esetleg jobb is annál, mint ami most van”.
Szerinte a Magyar Péter jelenség többet árt ellenzéki oldalon, mint kormányoldalon, de a legkevésbé a DK-nak okoz kihívást, sokkal inkább a többi ellenzéki pártnak.
Nem az a kérdés, hogy ki fogja a hatalmat megszerezni, hanem hogy azzal az eltökélt szándékkal teszi-e, hogy ha megszerezte, hiánytalanul visszaszolgáltassa azoknak, akiket megillet.
Túl részeg volt ahhoz, hogy kihallgathassák.
Fekete dzsekis férfiak adtak pénzt hajléktalanoknak, akik akcióba lendültek – mondta Szabó Tímea.