Sör és virsli – mára csak ezek idézik a szocializmus egykori május elsejéinek hangulatát, ahogy a munka ünnepe is csak nevében őrzi egykori funkcióját. De mégis honnan ered ez az ünnepünk?
A Tanácsköztársaság államfőjét, Garbai Sándort a kortársak „festett bábnak”, az „előtér szemfényvesztő keresztény bohócának”, „díszgójnak” tekintették.
„Az 1919-ről szóló mítoszokkal is úgy vagyunk, hogy azonosulást kínálnak a saját „jó oldallal”. Vagy jobbról, vagy balról, sohasem középről”.
A történész szerint a kortárs baloldali és a jobboldali narratíva sem tud mit kezdeni a ténnyel, miszerint az első világháború után csak a proletárdiktatúra indított fegyveres háborút az elfoglalt területekért.
Perjessy Sándor sorsa másként is alakulhatott volna, ha a személyétől egyébiránt független káplángyilkosság nem vet árnyékot rá.
Az antikommunista szlogenek ma már egyértelműen a Fidesz ideológiai bázisát erősítik, betonozzák tovább. Ezért érdemes visszamennünk a történelmi tényekhez.
A Mi Hazánk Mozgalom a Bartók Béla úton emlékezett Horthy Miklós száz évvel ezelőtti bevonulására, amit a főpolgármester kifejezett undorral és megvetéssel fogadott. Lázár János virágot vitt a kormányzó sírjára.
A kommunista Márairól, az antiszemita Kosztolányiról, a vasjellemmel is hibázó Tisza Istvánról, és a Lukács György-i gumicsontról. Interjú!
Megismerhetünk-e egy kort, ha a különböző szélsőségek között csapongó ellenpropagandájában mélyülünk el?
Az 1919. április 6-án lejátszott Magyarország–Ausztria mérkőzés lehetett az első alkalom, amikor a futball az állami propaganda eszköze lett.
Majd ha öregek leszünk, s kellemetlen intermezzókká szürkültek a kétharmadok, visszanézve szégyenteljesen egyszerű lesz minden. Hogy miként győzött fölöttünk a hatalomvágy, a félelem és a kapzsiság.
A Károlyi-forradalom és a Tanácsköztársaság idején kisebb, az ikes ragozásról szóló nyelvészeti nézetkülönbség borzolta a tudományos világot.
Két egymás tagadására épülő rendszer, Horthyék és a kommunisták tekintettek rá legitimációs forrásként. 1990 óta azonban nagyjából nem tekintünk rá sehogy.
A vurstlizene csak ideig-óráig tudta túlharsogni a színfalak mögött meglévő nyomort, és ezt a világot végül nem is a háború sodorta el.
Szécsi Noémi, Benedek Szabolcs és Szántó T. Gábor értékelte a 2018-as évet irodalmi, kultúrpolitikai szempontból.